Tom Selleck lánya földön túli szépség: a ritkán látott Hannah még a szupermodelleket is maga mögé utasítja

A Magnum egykori sztárja, Tom Selleck csendesebb, visszavonult életet él a Zsaruvér című sorozatának 2024-es befejezése óta, ám lányára, a 36 esztendős Hannah-ra ez korántsem igaz, ő ugyanis egyre sikeresebb a karrierépítésben.

Láttad már, milyen gyönyörű?

Tom Sellecket a legtöbben a Magnum című televíziós sorozat főszereplőjeként ismerik idehaza, de korábban láthattuk a Jóbarátokban is, sőt 2010 óta 14 évadon át játszott főszerepet a Zsaruvér című szériában, melynek tavaly debütált az utolsó epizódja . A 80 esztendős amerikai színész, producer és forgatókönyvíró azóta főként a pihenésre koncentrál, no meg a családtagjaira, akikre rendkívül büszke – ő maga egyébként már a harmincas éveit taposta, amikor széles körben népszerűvé vált, viszont sosem panaszkodott emiatt, hiszen idő közben révbe ért a magánélete is. Igaz, első házassága válással végződött, második felesége, Jillie Mack mellett viszont rátalált az igaz szerelemre; az asszony 1988-ban gyermeket is szült neki, aki a Hannah nevet kapta. A sztárcsemete mostanra elbűvölő, feltűnő szépségű nővé érett, ráadásul saját szakmájában rendkívül profi, így vétek lenne szó nélkül elmenni mellette. Ha kíváncsi vagy, milyen elképesztő külsővel hódít a férfiak körében, lapozd fel a galériánkat!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Daniel Zuchnik/WireImage/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.
Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...