Ő játszott Al Pacino mellett az Egy asszony illata című filmben: így néz ki most a jóképű Chris O’Donnell – Fotók

Máig népszerű az Egy asszony illata című film, melyben Al Pacino olyan zseniális alakítást nyújtott Frank Slade alezredesként, hogy meg is kapta érte az Oscar-díjat, de emellett három másik jelölést is kapott. A történet másik fontos szerepét, Charlie Simsset a sármos Chris O’Donnell játszotta, mi pedig kíváncsiak voltunk, vajon napjainkban is ugyanolyan jóképű-e, mint fiatalon.

Emlékszel rá?

Az 1992-ben bemutatott Egy asszony illata című dráma – amely Giovanni Arpino regényén alapul, és a Dino Risi által rendezett 1974-es remake-je –, az egész világon közönségsikernek számított a kilencvenes években, de népszerűsége máig megmaradt – a filmet Martin Brest rendezte, a főszerepekben pedig Al Pacino és Chris O’Donnell brillíroztak. A történet középpontjában a fiatal főiskolás Charlie áll, aki pénzszűkében elvállalja, hogy egy hétvégére felügyeli a vak és meglehetősen zsémbes Frank Slade nyugalmazott alezredest, az egyszerűnek tűnő feladatról pedig hamar kiderül, hogy váratlan kihívásokat tartogat, ám a két teljesen eltérő személyiségű férfi fokozatosan megérti, végül megváltoztatja egymást. Az érzelmekkel teli cselekmény nemcsak a nézők, hanem a kritikusok körében is nagy sikert aratott: Al Pacino alakítása Oscar-díjat ért, és a film három Golden Globe-díjat zsebelt be. A legendás színész már 83 esztendős, de vajon mi történt az elmúlt évek során színészkollégájával, és vajon sikerült-e megőriznie messzi földön híres sármját? Ha kíváncsi vagy, hogyan fest mostanság, lapozd fel a galériánkat!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Ron Galella, Ltd./Ron Galella Collection via Getty Images

Forrás

Oldalak

Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.
Sztárok
Az RTL műsorainak előzetesét mai napig Both Andrással veszik fel, akinek a hangját biztosan fel fogod ismerni.
Sztárok
Egy dubaji hirdetésben kínált, magyar eredetre utaló Porsche Macan miatt merült fel, hogy az autó Matolcsy Ádámé lehetett. A hirdetői kapcsolatok több korábbi dubaji ingatlanügylethez és céges...
Lifestyle
Az infláció elleni küzdelemben nincsenek egyszerű megoldások, de lassan az árrésstopot ki fogják vezetni.
Lifestyle
Egyetlen elveszett szelvény miatt úszott el egy kínai férfi több mint félmilliárd forintos lottónyereménye. Két nap késés végül milliókba került neki, a bírósági próbálkozás pedig újabb veszteséget...
Sztárok
Medveczky Ilona magyar táncművész, színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek neve szintén felbukkan a most nyilvánosságra hozott adatbázisban, amelyekre mindenki "...