Megvan A Nagy Duett második kieső párosa: ezúttal ez a sztárpár búcsúzott a műsortól az élő show végén

Ők estek ki ezúttal

Nagy Feró és Molnár Anikó a Kerozin Kismalac című dalával készültek, míg Nótár Mary és Aurelio a Ciao Bellát adták elő olaszul. Aztán színpadra állt a múltkori adásgyőztes Hegyes Berci és Mihályfi Luca is, akik ismét taroltak, és a zsűritagok nem győzték dicsérni a profi táncost a Stayin Alive' éneklése közben. Visváder Tamás és Radics Gigi a Dögös Robi / Kaposváron feltámadt a szél / Jön az Ádám a 7-es BMW-vel egyveleggel lépett színpadra, és igazán jót szórakozott mindenki, csak úgy, mint Gáspár Győző és Dér Heni produkcióján, akik a portugál Lambadával készültek. Ők voltak az est utolsó párosa, majd az első körös szavazás végén Till Attila és Liptai Claudia kihirdették az adásgyőztest, vagyis azt a párost, akik már biztonságban érezhették magukat - ők Hegyes Berci és Mihályfi Luca voltak, akik tehát zsinórban másodjára tudhatják magukénak a napi győztes címet. Ezután következett a TNT, mint sztárvendég, akik az Ébren álmodtunk című új dalukat adták elő. Utána a zsűrire nagy feladat várt, ugyanis a végső eredményhirdetés előtt a legkevesebb szavazatot kapó három páros közül meg kellett menteniük egyet - a négy ítész végül nem jutott egyértelmű döntésre, ugyanis szavazategyenlőség alakult ki, ezért meg kellett nézni, hogy Schmuck Andorék, Geszler Dorottyáék vagy Molnár Anikóék kapták-e a legtöbb szavazatot a nézőktől. A három páros közül végül Stohl András és Geszler Dorottya duója jutott tovább, így a kiesőt egy villámszavazás után hirdették ki a műsorvezetők. Akiknek búcsúznia kellett a műsortól, az Nagy Feró és Molnár Anikó párosa volt, így ők már biztosan nem lesznek ott a harmadik élő show-ban, hogy valami újat mutassanak jövő héten A Nagy Duett színpadán.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Leadfotó: TV2

Oldalak

Fashion&Beauty
Te is ismered azt az érzés, amikor hetekig vadászol a tökéletes téli bőrcsizmára, végre megveszed, majd az első havas, latyakos nap után kétségbeesve látod a fehér foltokat és a repedező bőrt?
Sztárok
Katalin hercegné és 11 éves lánya, Sarolta a hétvégén egészen szokatlan közös programon vett részt, amivel alaposan meglepték a londoniakat.
Utazás
Az Egyesült Államok egy teljesen más világ, és vannak dolgok, amiket az Európaiak, köztük mi magyarok is nehezen tudnánk elviselni.
Lifestyle
Egy őszinte elköszönés sokkal többet ér egy kitalált vészhelyzetnél. Egy randialkalmazás vezetője elmondta, hogyan léphetsz le egy rosszul sikerült első randiról anélkül, hogy tapintatlan lennél.
Lifestyle
A fél citrom hűtőbe helyezése első hallásra furcsa háztartási trükknek tűnhet, pedig egyre többen vetik be ilyenkor.