Kamilla ezzel a pár őszinte szóval buktatta le magát, amikor Meghanról kérdezték

A brit királyi család íratlan szabályai közé tartozik, hogy a rokonság nem nyilvánítja ki a véleményét a publikum előtt, olykor azonban megesik, hogy muszáj egyenes feleletet adniuk – például Kamilla is kifejtette néhány őszinte szóval a Meghan Markle-lel kapcsolatos gondolatait.

Elmondta az igazat

Köztudott, hogy az uralkodó család tagjai minden esetben elegáns magaviseletet produkálnak, és különösen igaz ez olyan ügyekre, amelyek a palotán belüli kapcsolatokat vagy feszültségeket érintik, így a nyilvánosság előtt egy erős, rendíthetetlen, méltósággal teli szövetséget tudnak mutatni – gondoljunk például arra, hogy soha nem lehetett kommentárt hallani sem Vilmos hercegtől, sem III. Károlytól, miután Harry herceg megjelentette a Tartalék című memoárját, melyben jócskán kiteregeti a família szennyesét. Ugyanakkor előfordul, hogy egy hivatalos eseményen tesznek fel nekik érzékeny témákat érintő kérdéseket, melyekre kénytelenek összeszedett választ adni – nem képez kivételt ez alól Kamilla királyné sem, aki nem volt rest kifejezésre juttatni álláspontját, amikor arról faggatták, mit is gondol pontosan arról, hogy Meghan Markle a royalok közé került. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Chris Jackson/Getty Images

Forrás: Mirror

Oldalak

Sztárok
Miután korábban jelentős összegért túladtak a hawaii luxusingatlanukon, Nick és Vanessa Lachey most a kaliforniai, Tarzanában található, több mint 8 millió dolláros álombirtokukat is eladásra...
Sztárok
Katz Dávid őszintén vallott Az Árulókban átélt kieséséről, a saját gyilkostársa brutális hátbaszúrásáról, a népszerűségi stratégiájáról, valamint egy olyan elképesztő elszólásról, amit csodával...
Sztárok
A Neshama TV legújabb adásában Verebes Linda színésznő és beszédtanár volt Megyeri Jonatán rabbi vendége az Otthon a rabbinál című műsorban, ahol többek között a Pindroch Csabával való házasságáról...
Sztárok
Épségben előkerült az az X-Faktorban szereplő 15 éves lány, akit vasárnap óta keresett a rendőrség, az eset kapcsán pedig Tóth Gabi is megszólalt, keményen megbírálva a kommentelőket és a szülői...
Lifestyle
A hideg hónapokban sem kell lemondanod a szép, élettel teli kertről, hiszen néhány jól megválasztott növénnyel télen is üde, zöld látvány fogadhat az udvaron.
Sztárok
Gryllus Dorka szokatlanul viselkedett a Reggeli adásában, ami ráirányította a figyelmet az 50 év feletti nőknél gyakran jelentkező agyi ködre, a hormonális ingadozásokra és a tartós stressz káros...