Lifestyle

Megtanulhatunk-e a természettől túlélni?

Debrecenben nyílt meg a MODEM legújabb, Tanulni a természettől? – Botanika című kiállítása, amely felteszi a nagy kérdést: vajon mit tanulhatunk a természettől az egyre fenyegetőbb ökológiai kihívások között? Hogyan alakítja át az ember és a természet kapcsolatát az antropocén kor, amelyben élünk?

A tárlatban tíz frissen elkészült mű mutatja meg, hogyan képzelik újra művészek, tervezők és építészek a természet és az ember közötti kapcsolatot. A kiállítók igazi globális csapatot alkotnak, hiszen Mexikótól Olaszországon át egészen Magyarországig érkeztek ide, hogy a Debreceni Nemzetközi Művésztelepen két hétig merüljenek el a helyi botanikai kincsekben. Inspirációjukat a város gazdag természetvédelmi öröksége adta: Debrecen nemcsak hazánk egyik botanikai központja, de olyan ikonikus helyszínekkel is büszkélkedhet, mint a Debreceni Egyetem Botanikus Kertje vagy a Hortobágyi Nemzeti Park.

A látogatók három fő témán keresztül kapnak ízelítőt abból, hogy milyen lenne, ha másképp látnánk a természetet: a művészek betekintést nyújtanak az ökológiai „fülkék” rejtelmeibe, új értelmezést adnak a természet szimbólumainak, és szokatlan jövőképeket tárnak elénk. A kiállítás fő kérdése, hogy a kulturális terek lehetnek-e többek puszta bemutatótermeknél – talán olyan helyek is, amelyek aktívan befolyásolhatják, hogyan tekintünk a természetre az antropocén korszakban.

Debrecen e kiállítással ismét visszatér botanikai gyökereihez, és bemutatja, hogyan hat az elmúlt évszázadok tudományos öröksége a jelenkori művészetre. A város nevéhez egykor olyan alap művek köthetők, mint Méliusz Juhász Péter Herbáriuma és a klasszikus Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel Magyar Füvészkönyve, és most ezekkel az új alkotásokkal folytatódik a botanikai tudás terjesztése.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A Tanulni a természettől? – Botanika egyszerre, elgondolkodtató és aktuális – a kiállítás kihívás elé állítja látogatóit, hogy fedezzék fel: mit jelent a természethez való viszonyunk újragondolása egy olyan világban, ahol a globális ökológiai válság hatásait egyre inkább érezzük.

A kiállításon CENTRALA – Małgorzata Kuciewicz & Simone De Iacobis (PL/IT), Daniel Godinez Nivón (MX/NL), Illés Zsófia Szonja (HU), Kortmann-Járay Katalin & Mendreczky Karina (HU), Kuzma Eszter Júlia (HU), Gaja Mežnarić Osole & Krater Collective (SI), Thea Lazăr (RO), Szabó Bálint (HU), Szabó Nóra (HU), Vékony Dorottya (HU) alkotásai szerepelnek.

Kurátorok: Horányi Attila, Süli-Zakar Szabolcs, Török Krisztián Gábor, Vékony Dorottya.

TANULNI A TERMÉSZETTŐL? – BOTANIKA
MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
(4026 Debrecen, Hunyadi János u. 1-3.)
A kiállítás 2024. december 7. és 2025. március 9. között tekinthető meg.

További információkért kérjük, látogasson el a MODEM weboldalára vagy írjon a [email protected] címre.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...
Lifestyle
A kipihent, frissebb tekintet sokak számára az egyik legfontosabb szépségideál, és úgy tűnik, a sztárok körében is egyre nagyobb figyelmet kap az ezt célzó beavatkozás. Több ismert nő is nyíltan...
Fashion&Beauty
A 2000-es évek divatja teljes erővel robbant be 2026-ban, ám a nosztalgikus Y2K-vonal most sokkal tudatosabb, kifinomultabb és viselhetőbb formát öltött. A Z generáció által a TikTokon újjáélesztett...
Home&Design
A fűtésszámla csökkentésének egyik leghatékonyabb módja nem feltétlenül az olcsóbb tüzelőanyag keresése, hanem a hőveszteség mérséklése és a megtermelt energia minél jobb hasznosítása.