Ő volt a 80-as évek legszebb nője: még Sylvester Stallone szívét is elnyerte, 61 évesen így néz ki most – Fotók

Egyszerűen megáll az ész attól, hogy Brigitte Nielsen túl a 60-on milyen formában van.

Remekül tartja magát az egykori szexbálvány

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Brigitte Nielsen igazi szexszimbólumnak számított egykor: ő volt a 80-as évek dívája, aki pályafutását modellként kezdte, majd a filmipar felé fordult, és olyan nagy sikerű produkciókban szerepelt, mint a Vörös Szonja, a Rocky IV. vagy épp a Kobra – utóbbi kettőben Sylvester Stallone oldalán szerepelt, akivel aztán később össze is jött, és viharos házasságuk a bulvár kedvenc témája lett az 1980-as évek közepén. Frigyük alig két évig tartott, és 1987-ben el is váltak egymástól. Stallone egyébként Nielsen második férje volt, majd őt követte még három férfi a gyönyörű szőkeség életében, akinek öt gyermeke született. Egy ideje azonban csillaga már leáldozóban van, hiszen nem láthatjuk őt hollywoodi szuperprodukciókban és filmekben, amellett azonban nem lehet szó nélkül elmenni, hogy Brigitte 61 esztendősen is elképesztő formában van, és még mindig éppoly csinos, mint a 80-as években – mintha mit sem fogna rajta az idő múlása. Galériánkban mutatjuk, hogy fest ma!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére, hogy a repülőtéren mindenkinek tátva maradt a szája.
Sztárok
A brit királyi család tagjai ismét teljes pompájukban jelentek meg az év egyik legfontosabb eseményén, a Trooping the Colour nevű rendezvényen. Bár a nap hivatalosan III. Károly király...
Sztárok
Miközben sokan megterhelő és időigényes mozgásformákkal próbálnak fittek maradni, Goldie Hawn egy meglepően egyszerű módszerre esküszik. Az Oscar-díjas színésznő szerint ez a mindössze néhány percet...
Sztárok
Sokan azt gondolják, hogy a királyi család tagjai különleges, nehezen beszerezhető ételeket és italokat fogyasztanak nap mint nap, a valóság azonban gyakran jóval hétköznapibb. Vilmos egyik kedvenc...
Fashion&Beauty
A capri nadrág idén nyáron újra meghódította a divatvilágot, és egyértelműen bebizonyította, hogy sokkal sokoldalúbb, mint azt sokan gondolnák. Lehet elegáns, sportos, romantikus vagy éppen vagány –...
Lifestyle
A Rák napját egy csendesebb, befelé figyelő hangulat kísérheti végig.