Nehéz szavakat találni a smink nélküli Pamela Andersonra: a Baywatch sztárja tarolt a vörös szőnyegen

Az egykori szexszimbólum egy ideje a természetesség híve, így az 57 esztendős díva a minap is smink nélkül jelent meg legújabb filmjének premierjén.

Sokan meg sem mondanák, hogy ő van a képen

Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, Pamela Anderson az utóbbi időben előszeretettel mutatkozik teljesen natúr, sminkmentes arccal a nyilvánosság előtt. Ennek az az oka, hogy a 90-es évek egyik legnagyobb sztárja és szexszimbóluma állítólag szeretne teljesen eltávolodni egykori külsejétől, így mondhatni vadonatúj kinézettel hódít, mivel a kenceficék nélkül szinte egy teljesen új ember lett belőle, már ami a külsőségeket illeti. Egy biztos: a rajongókat megosztja Pamela természetessége - egyesek teljesen odavannak érte, és büszkék arra, hogy a sztár arra buzdítja a nőket, hogy ne féljenek megmutatni valódi arcukat, míg mások szerint a színésznő éveken át átverte az embereket azzal, hogy teljesen kicicomázta magát, így sokan fel sem ismerik őt smink nélkül, és többen is úgy vélik, Anderson nem néz ki túl jól natúr arccal. Nos, mi imádjuk a még mindig remek formában lévő és csinos Pamet úgy, ahogy van - galériánkban mutatjuk, milyen gyönyörű volt a minap, amikor egy káprázatos ruhában, ámde teljesen sminkmentes külsővel szántotta fel a vörös szőnyeget!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő, valamint gyermekei, Kate és Oliver Hudson együtt tették tiszteletüket a minap a vörös szőnyegen a Goldie Hawn Alapítvány péntek esti gáláján.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul kiköpött úgy néz ki, mint az Oscar-díjas sztár fiatalon.
Sztárok
Június 4-én ünnepelte ötödik születésnapját Lilibet hercegnő, Harry herceg és Meghan Markle kisebbik gyermeke. A bájos kislány számára ez nem csupán egy újabb születésnapot jelentett, hanem egy olyan...
Home&Design
A kanapé az egyik legdrágább és legmeghatározóbb bútordarab az otthonban, ezért nem árt kétszer is meggondolni a választást. Miközben sokan még mindig a megszokott formák között keresgélnek, a...
Sztárok
Rose McGowan a Sikoly című kulthorrornak köszönhetően vált népszerűvé, később pedig a Bűbájos boszorkák színésznőjeként hódított; kíváncsi vagy arra, mennyit változott 52 éves korára?
Lifestyle
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a...
Fashion&Beauty
Nyáron nincs is jobb egy olyan gardróbnál, amelyben minden darab könnyedén kombinálható mindennel. A kapszulagardrób éppen ezért lett az egyik legnagyobb divatszó az elmúlt években: kevesebb...