Utazás

Albánia fővárosában hozhatják létre "a második Vatikánt"

A Vatikán mintájára pár hektáros „szuverén államot” alakítanának ki a bektási muszlimoknak Albánia fővárosában, Tiranában, amivel amivel a mérsékeltséget, a toleranciát és a békés együttélést szeretnék előmozdítani, írja az MTI. Ezt Edi Rama albán miniszterelnök jelentette be az ENSZ közgyűlése előtt New Yorkban.

"Az emberiség iránti szeretetet testesítette meg"

A 2,4 milliós albán népesség nagyjából fele muszlim vallású, a másik 50 százalékot katolikus és ortodox keresztények, illetve egyéb kisebb vallási közösségek követői képezik. A bektási rend követői az albániai muszlimok mintegy 10 százalékát teszik ki a legutóbbi népszámlálás adatai szerint.

Edi Rama beszédében azt mondta, hogy Albánia számos zsidó embernek nyújtott menedéket a második világháború idején, és afgánokat is befogadott a tálibok három évvel ezelőtti hatalomra kerülése után. Albánia adta a világnak Teréz anyát is, aki „az emberiség iránti szeretetet testesítette meg”, mondta. „Teréz anya arra tanított minket, hogy nem tudunk mindannyian nagy dolgokat véghez vinni, de mindannyian megtehetünk kisebb dolgokat, nagy szeretettel. Ez inspirál minket arra, hogy a bektási rendnek szuverén államot biztosítsunk Tiranában.”

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A bektási rend közleménye szerint az elképzelt állam a Vatikánéval megegyező önállóságra tehetne szert, Albániától függetlenül, saját maga rendelkezhet majd vallási és közigazgatási ügyekben.

A bektási rend gyökerei egészen a 13. századig, az Oszmán Birodalomig nyúlnak vissza. Politikai jelentőségre tettek szert a 15. században, amikor a rend tagjai irányították a szultánt szolgáló janicsárokat. A Török Köztársaság megalapítása után Kemal Atatürk számos vallási intézményt betiltott, és a bektási muszlimok Albániába települtek át, ahol hamar a politikai életben is szerepet vállaltak. A bektási rend tagja volt Ismail Qemali, az albán nemzeti mozgalom kiemelkedő alakja is, aki 1912-ben kikiáltotta Albánia függetlenségét.

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter nemrégiben elárulta, mit gondol a kínai elektromos autókkal szembeni uniós vámokról.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Gryllus Dorka szokatlanul viselkedett a Reggeli adásában, ami ráirányította a figyelmet az 50 év feletti nőknél gyakran jelentkező agyi ködre, a hormonális ingadozásokra és a tartós stressz káros...
Sztárok
Megrázó vallomással tért vissza a nyilvánosság elé Harry herceg, aki a MasterClass amerikai oktatási platformon indított, 20 részes online kurzusában nyíltan beszélt a gyász és a depresszió elleni...
Sztárok
Újabb drámai fordulat történt Dudás Miki édesapjának perében: a gyászoló család határozottan visszautasította a vádlottak által felajánlott 8 millió forintos kártérítési összeget, így az eljárás...
Lifestyle
Történelmi egyetértés született a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzék egyöntetűen támogatják, hogy december 24-e hivatalos munkaszüneti nap legyen, végleg megszüntetve a szombati...
Home&Design
Az 1920-as évek csillogása, a geometrikus formák és a fényűző részletek ismét meghódítják a lakberendezést. Az art deco stílus azonban ma már nem feltétlenül jelent hivalkodó enteriőrt: néhány jól...
Lifestyle
Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni...