Lifestyle

Őrület, mit terveznek a hazai üzletláncok a palackvisszaváltó automatákkal: ennek egyetlen vásárló sem fog örülni

A magyar élelmiszerboltláncok eddig jellemzően az üzletek belső helyiségeiben helyezték el a palackvisszaváltó automatákat, a gyakorlat azonban nem igazán vált be, ezért drasztikus lépésre szánták el magukat.

Csak a baj van a bent elhelyezett automatákkal

A honi élelmiszerboltláncok zöme eddig az egyes üzletek belső helyiségeiben helyezte el a palackvisszaváltó automatákat, ám a G7 most arról ír, hogy az ötlet nem mindenütt vált be maradéktalanul. A nagyobb forgalmat bonyolító üzletekben például kifejezetten zavaró, hogy az emberek hatalmas zsákokkal, sokszor tömött, kígyózó sorokban várakoznak az automaták előtt. Ez mind a személyzet, mind a vásárlók, mind a palackot visszaváltók számára hátrányos, hiszen voltaképpen egymás boldogulását nehezítik meg a csúcsidő kellős közepén. Hasonlóan nagy kihívást jelent az automaták folyamatos tisztán tartása is, és akkor arról még nem is szóltunk, hogy ha valaki nem akar vásárolni, csak a palackok visszaváltása miatt keresi fel az üzletet, akkor csak a pénztárakon keresztül tud kijutni, ami sokszor elég körülményes. (Nem említve azt az esetet, amikor valaki bent szembesül azza, hogy az automata nem is működik.) Az élelmiszerboltláncok rájöttek, hogyan orvosolhatják a helyzetet, ám nem biztos, hogy a megoldásuk a vásárlóknak is tetszeni fog.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az egyik online élelmiszer szupermarket nemrégiben közölte: kötelességének érzi, hogy segítsen a palackok visszaváltásában. Erre egy kitűnő, rendkívül egyszerű módszert ajánlott fel vásárlói számára.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A gyanútlanul elkövetett, rutinszerű konyhai mozdulat mögött komoly lakástűz és áramütés veszélye leselkedik. Mutatjuk, miért kockáztatja az életét az, aki rázással takarítja a pirítóját.
Utazás
A júniusi iskolai szünet kezdetével hivatalosan is elstartolt a főszezon. Bár a gazdasági nehézségek miatt idén sokan óvatosabbak, találtunk egy pénztárcabarát, tömegmentes földi paradicsomot.
Sztárok
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Lifestyle
A világ élelmiszer-termelése soha nem látott kihívásokkal néz szembe, és egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy olyan termékek is veszélybe kerülhetnek, amelyeket ma még természetesnek veszünk....
Utazás
A tikkasztó, kora nyári kánikulát pillanatok alatt törhetik meg a heves, jégesővel kísért viharok a HungaroMet előrejelzése szerint. A meteorológusok nyolc vármegyére léptettek életbe elsőfokú...
Fashion&Beauty
Letícia királyné ismét bebizonyította, miért tartják Európa egyik legstílusosabb uralkodójának. A spanyol előkelőség egy kifinomult, hófehér csipkeruhában jelent meg XIV. Leó pápa spanyolországi...