Miért fontos, hogy beszéljünk a párkapcsolaton belüli erőszakról? - A sztárokat kérdeztük a Velünk véget ér című film premierjén

A világ egyik legsikeresebb írónője, Colleen Hoover híres regényéből készült romantikus dráma, a Velünk véget ér augusztus 15-én debütál a magyar mozikban. A premier előtti vetítésre többek között Stana Alexandra, Iszak Eszter és Görgényi Fruzsina is hivatalos volt, akik őszintén elmondták a véleményüket a filmről a Femcafe-nak.

Fontos beszélni róla

A Velünk véget ér Blake Lively főszereplésével egy nehéz és fájdalmas témát, a párkapcsolati erőszakot helyezi a középpontba. A film Lilyről (Blake Lively) szól, akinek nem volt könnyű gyerekkora, bőven van mit elfelejtenie, ezért Bostonba költözik, ahol egy új, boldog élet várja. Megnyitja saját virágboltját, és közben megismerkedik a kedves, jó fej és jóképű Ryle-val (Justin Baldoni), és hát persze, hogy szerelem szövődik közöttük. De az intenzív boldogság csak átmeneti. Lily csapdába kerül, és nem tud kijutni belőle. A múltja utoléri, szabadulni próbál, küszködik, nagyon nehéz helyzeteken igyekszik keresztülverekedni magát, miközben találkozik régi barátjával Atlassal (Brandon Sklenar), aki talán segítségére lehet, hogy kilábaljon a magánéleti válságból. A hazai hírességek szerint is fontos, hogy beszéljünk a családon belüli erőszakról, ami egy igen súlyos társadalmi probléma a mai világban. Hangsúlyozták, hogy a legnagyobb gond az, hogy sokan a szőnyeg alá söprik a problémákat, nem mernek vagy nem akarnak beszélni róla, természetesnek veszik a bántalmazást, így ez a film is segíthet biztosítani az áldozatokat a kiút keresésének lehetőségeiről.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A sztárokkal készült teljes interjút a videóra kattintva tekintheted meg:

Lead kép: Femcafe

Oldalak

Lifestyle
A legfrissebb kutatás rávilágít, hogy a magyarok adakozó kedve nyáron hág tetőfokára, ha borravalóról van szó, és a szórakozóhelyek vendégei a legbőkezűbbek.
Christmas
A celebritás 2024 végén is mutatott egy fotót az Instagramon a teljes ünnepi díszben pompázó fenyőfájáról, s e hagyományhoz az idén is hű maradt.
Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.