Ő a svéd olimpiai bajnok rúdugró bámulatosan szép barátnője: a 23 éves szőkeség jelenleg a világ legszebb nője

A rekorder Armand Duplantisról az elmúlt napokban rengeteg cikk szólt, nem véletlenül, hiszen a svéd rúdugró volt az olimpia egyik legnagyobb sztárja teljesítményének köszönhetően. Azonban nemcsak rá, de gyönyörű barátnőjére is felfigyelt a világ.

Minden bajnok mögött ott áll egy nő

Armand "Mondo" Duplantis a 2024-es párizsi olimpiai játékokon ismét bebizonyította, hogy még mindig ő a rúdugrás legnagyobb tehetsége jelenleg a világon: a kétszeres olimpiai bajnok Mondo augusztus 5-én, saját korábbi rekordjait megdöntve újra világcsúcsot állított fel 6,25 méteres ugrásával, melyen elámult az egész világ, ami érthető is, hiszen ebben a sportágban ez az eddigi abszolút rekord. Párizsba természetesen barátnője, a hihetetlenül szép Desiré Inglander is elkísérte a 24 éves zsenit, aki végig a lelátókon szurkolt szerelmének, ennek pedig bizony meg is lett a gyümölcse, hiszen Mondo nyakába végül aranyérem került. Az internetet bejárta az a videó, amikor is Duplantis megugrotta a világrekordot jelentő 6,25 métert, majd egyből párjához rohant, aki csókokkal halmozta el a jóképű férfit: Desiré azóta a közösségi média sztárja lett szépségének köszönhetően, ez pedig teljesen érthető, ugyanis a 23 éves szőkeség maga a megtestesült tökéletesség mind alakját, mind pedig arcvonásait illetően. Galériánkban mutatjuk, hogy fest együtt a porcelánbaba szépségű Desiré Inglander, valamint Armand Duplantis, a világ legcukibb álompárja jelenleg!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A szakértőket is megosztotta, hogy mennyire alkalmas a Szajna úszásra. Élete első olimpiáján versenyző 19 éves Fábián Bettina nyilatkozott arról is, hogy mennyire volt koszos a víz.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...