Jennifer Lopez és Ben Affleck levegőnek nézték egymást az évfordulójukon: a dívának máshoz volt kedve ünneplés helyett

Jennifer Lopez és Ben Affleck második házassági évfordulója július 16-án volt, ám az ünneplés helyett az énekes-színésznő valami egészen más dolgot csinált.

Mintha nem is lett volna miről megemlékezni

Hetek óta lázban tartják a rajongókat azok a híresztelések, melyek szerint zátonyra futott Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága. Habár maguk a felek mindezt nem cáfolják és nem is erősítik meg, sokak szerint pont az az árulkodó, hogy egyáltalán nem nyilvánulnak meg a kapcsolatukat illetően, az pedig még több kérdést vet fel, vajon miért van szükség egy-egy harmatgyenge utalásra, amivel azt próbálják elhitetni a nagyérdeművel, hogy minden rendben köztük. A tények ugyanis eléggé magukért beszélnek: nem csupán közös otthonukat árulják, de szinte az egész nyarat külön töltik egymástól – mint megírtuk, a popdíva nemrég luxusvakáción járt Olaszországban, férjét azonban otthon hagyta. Nos, egy újabb jel szerint tényleg nagy esély van arra, hogy frigyük felbomlott, a napokban ugyanis házassági évfordulójuk volt, amit elmulasztottak megünnepelni; részletek a galériában!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Egy csinos kalap bármilyen szettet fel tud dobni, amivel Jennifer Lopez is tisztában van, szokásához híven pedig ezúttal is sikerült kiválasztania az egyik legstílusosabb darabot.

Leadfotó: Kevork Djansezian/Getty Images

Forrás: Page Six

Oldalak

Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.
Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.