Hol rejtegette eddig? Különleges szépség Jason Momoa egy szem lánya

Jason Momoa magánélete az utóbbi időben főként amiatt foglalkoztatta a nagyérdeműt, hogy a Lisa Bonet-tól való válása után újra rátalált a szerelemre a gyönyörű énekes-dalszerző, Adria Arjona személyében – azonban a színész családjában van egy másik hasonlóan szép fiatal nő is, aki nem más, mint 16 éves lánya.

Bájos és tehetséges

Jason Momoa 1998-ban debütált modellként, majd alig egy évvel később színészként is bemutatkozott a Baywatch Hawaii című sorozatban, majd 2005-től 2009-ig alakította Ronon Dexet a Csillagkapu - Atlantiszban. 2011-ben a Conan, a barbár címszerepében láthattuk, a nagy áttörést azonban Khal Drogo szerepe hozta el számára a Trónok harca című népszerű sorozatban. A világ ekkor kapta fel igazán, 2016-tól pedig már Aquamanként nyűgözhette le a közönséget a DC-univerzum filmjeiben. Privát életéről sokat nem lehetett tudni, mígnem két évvel ezelőtt kiderült, hogy akkori feleségével, Lisa Bonet színésznővel a válás mellett döntöttek. A hawaii-i származású sztárt azóta ismét eltalálta Ámor nyila, ami egyáltalán nem okozott konfliktust a gyermekeivel való kapcsolatában, sőt: lányával olyannyira szoros a viszonya, hogy nemrég közösen vettek részt egy filmpremieren. Galériánkban megmutatjuk, milyen gyönyörű fiatal nővé érett Lola Iolani Momoa:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az Oscar-díjas Al Pacino máig a világ egyik legnagyobb színészének számít, ezért nem csoda, hogy még a saját kollégái is úgy néznek fel rá, mint hangya az elefántra.

Leadfotó: Amy Sussman/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...
Lifestyle
Az almaecet évtizedek óta a természetes egészségmegőrzés és a diéták egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere. Sokan egyenesen zsírégető elixírként tekintenek rá, amely szinte elolvasztja a pluszkilókat...
Egészség
A romlás nem a tej hibája, hanem a körülményeké, amelyek között tartjuk.
Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.