Szó szerint allergiásak lehetünk az edzésre - Méghozzá nagyon súlyos következményeket okozhat a probléma!

Az edzésnek számos jótékony hatása van az egészségre, ám néhány ember számára a fizikai aktivitás nem csak kellemetlen, hanem akár életveszélyes is lehet.

Nagyon ritka állapot

Az edzés okozta anafilaxia egyfajta allergiás reakció, vagy hiperérzékenység. Kevesen tuják, de viszont bizonyos esetekben az edzéssel is összefüggésben állhat, ez egy olyan ritka állapot, amelynek következtében a testmozgás során jelentkező allergiás reakciók súlyos tüneteket okozhatnak, mint például a légszomj vagy az arcduzzanat. Ez a jelenség sokak számára ismeretlen, és kevéssé vizsgált terület az egészségügyben, azonban életeket menthet, ha ismerjük és megértjük a mögötte húzódó tényezőket és kezelési módszereket. „Sok mindent nem tudunk még az edzés okozta anafilaxiáról, ideértve azt is, miért fordul ez elő" – mondja Roula Altisheh, allergológus és immunológus. – „A kutatók és az orvosok a mégis megtanulták, hogyan kell helyesen diagnosztizálni és kezelni a betegséget.” Ha kíváncsi, mi is tulajdonképpen az edzés által kiváltott allergiás reakció, az anaflaxis és mit lehet tenni ez ellen a ritka és elképesztő kellemetlenségekkel járó jelenség ellen, akkor olvass tovább!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A pillangók nem csupán ámulatba ejtően szépek, de megvan a maguk praktikus haszna is, hiszen segítik a növények beporzását.

Leadfotó: Pexels, forrás: popsugar.com

Oldalak

Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...
Fashion&Beauty
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is...
Lifestyle
Az egyik felszolgáló már találkozott érdekes borravalókkal életében az étteremben, de ez most kiverte nála a biztosítékot.
Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...