Vallott a magánnyomozó: ezek a legvadabb dolgok, melyeket a hűtlen felek megtettek párjukkal, miközben viszonyuk volt mással

Ha eddig úgy gondoltad, hogy csak a "későn érek haza, dolgozom", vagy épp a "barátokkal leszek egész este" duma a leggyakoribb azoknál, akik megcsalják párjukat, házastársukat, akkor tévedtél.

A leghihetetlenebb hazugságok

A megcsalás sokak számára még mindig az egyik legmegbocsáthatatlanabb bűn egy kapcsolatban, ami nem is csoda, hiszen az ilyen típusú árulások talán a legkegyetlenebb, amit egy ember elkövethet "szerelmével" szemben. Persze mindenki máshol húzza meg a határt: van, akinek már egy, a közösségi média felületein hagyott lájk is okot ad a gyanakvásra, és egyszerűen már ez sem fér bele számára egy kapcsolatban, míg mások akár egy csókot vagy magát a szexuális aktust is képesek megbocsátani párjuknak. Nos, Leon Hart 15 éve dolgozik magánnyomozóként, és bizony sok gyanakvó férj vagy épp feleség bérelte már őt fel arra, hogy derítse ki, valóban vaj van-e az illető füle mögött. A szakember saját bevallása szerint eddig 5000 hűtlen partnert leplezett le, így bőven van tapasztalata a leggyakoribb hazugságokban, melyekkel az árulást elkövető felek mentegetőznek társuk előtt. Galéiránkban mutatjuk a legbizarrabb eseteket!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Persze az, hogy kinek mi számít jónak az ágyban eltérő lehet, de egy biztos: az alábbi három csillagjegy alapvető tulajdonságai miatt nagyon aktív, ha szeretkezésről van szó. Ha velük összehoz a sors, biztosan felejthetetlen élményben lesz részed!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!