Sztárok

Óriási a baj: a leghalálosabb rákbetegségben szenvedhet Károly király - ennyi időt jósolnak neki az orvosok

Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.

Veszedelmes ráktípussal küzdhet III. Károly

Február 5-én kiderült: daganatos betegséggel küzd III. Károly brit király. Mielőtt a lesújtó diagnózist nyilvánosságra hozták volna, a 75 éves uralkodót prosztatamegnagyobbodás miatt műtötték. Valószínűleg ekkor fedezték fel nála a rákos elváltozást. A közvélemény egészen idáig úgy hitte, hogy Károly király állapota egyáltalán nem válságos, hiszen a hírek szerint korai stádiumban detektálták a betegségét, a kezelés pedig azonnal kezdetét vette. Az uralkodó az elmúlt két hónapban kifejezetten bizakodónak tűnt, és a környezete is megerősítette, hogy hatalmas elánnal vetette bele magát a súlyos kór elleni küzdelembe. Mindeközben a hivatalos kötelezettségeit sem hanyagolta el teljesen, sőt az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem szeretné, ha legközelebbi rokonai (például a fiai) túl sok feladatot vállalnának át tőle. Az utóbbi napokban azonban szárnyra kelt a pletyka, miszerint Károly király szervezetét valójában a legrettegettebb ráktípus támadta meg. Ha valóban ez a helyzet, akkor az uralkodó kezeléssorozatának sokkal nagyobb a tétje, mint gondoltuk, a túlélési esélyei pedig rengeteget romlottak...

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A walesi hercegné a múlt héten jelentette be az Instagramon, hogy rákkal kezelik. A drámai videóüzenet óta mindenki azt találgatja, hogy vajon milyen daganatos betegséggel küzdhet Katalin.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A napi tisztálkodás a rutinunk része, ám egy rejtett tényező észrevétlenül tönkreteheti a hajadat. Mutatjuk, mi okozza a szárazságot és a töredezést!
Egészség
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
Lifestyle
Csalódottan távoztál a legutóbbi hajvágás után? Összegyűjtöttük azt az öt figyelmeztető jelet, ami alapján azonnal érdemes új fodrászt keresned.
Lifestyle
Vádat emelt az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet rendésze ellen, aki bántalmazott egy 12 éves gyereket. A botrányban ez az első vádemelés.
Sztárok
A világ egyik leggazdagabb és legismertebb emberének gyermekeként felnőni óriási teherrel jár, ám Bill Gates lánya, Phoebe Gates meglepő módon felnőttkorig sikeresen elkerülte a nemkívánatos...
Sztárok
Napra pontosan 29 éve hunyt el Diana hercegnő. A tragédia éjszakáján Károly herceg a szigorú udvari protokollal dacolva cselekedett volt feleségéért.