Három férjet is elfogyasztott a magyarok kedvenc operettprimadonnája: szépsége és tehetsége párját ritkította

131 évvel ezelőtt, 1893 februárjában látta meg a napvilágot Hügel Hajnalka, azaz Honthy Hanna Kossuth-díjas magyar színésznő, operettprimadonna, érdemes és kiváló művész, aki tehetségével és szépségével magával bolondította nemcsak a közönséget, de a férfiakat is.

Még 80 évesen is a Csárdáskirálynőben játszott

Egy nagyváradi születésű nyomdász és egy varrónő lányaként született Hügel Hajnalka, azaz Honthy Hanna, akinek élete egy erzsébetvárosi lakásból indult, tehetségének azonban hamar meglett a gyümölcse. 10 éves korában felvették őt az Opera balettiskolájába, szólókarrierhez azonban nem volt megfelelő a testalkata, így a színi tanulmányok felé fordult. Ezen tanulmányait magánúton végezte el, mestere volt például Rákosi Szidi, Bárdi Ödön és Anthes György is, ám talentuma kevés lett volna egy olyan karrierhez, mint amit végül magáénak tudhatott: végtelen kitartása, alázata és szorgalma is kellett, hogy befusson, mint operettprimadonna, de tény az is, hogy Honthy egész életében, minden lehetséges eszközzel küzdött azért, hogy képességeinek megfelelő szerephez jusson. Mindeközben magánélete is izgalmasan alakult…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A királyi bennfentesek szerint Vilmos feleségét nagyon feldúlta a friss fotója kialakult mizéria, csalódottságát pedig csak tovább fokozza, hogy a rosszmájúak egy újabb, szerintük kínos részletre lettek figyelmesek.

Leadfotó: Wikipédia

Oldalak

Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...