Sztárok

Egykor a magyarok is imádták, ma viszont már ránézni is fájdalmas: plasztikrém lett a 90-es évek leggyönyörűbb színésznőjéből - Fotók

A legismertebb francia filmekben csillogtathatta meg színészi képességeit, sőt a kilencvenes évek derekán még Hollywoodba is sikerült betörnie, a 60 esztendős Emmanuelle Béart számára azonban ez sem volt elegendő: az örök fiatalság és szépség titkát fürkészve végül a plasztika rabjává vált.

Már gyermekként elvarázsolta a filmszínészet

Emmanuelle Béart színésznő 1963. augusztus 14-én, a Franciaországban található Gassinban látta meg a napvilágot, művész szülők csemetéjeként. Már 8 éves korában statisztált René Clément A nyúl futása a mezőn (1971) című filmjében. Tinédzserévei egyik meghatározó élményét jelentette a legendás amerikai mozidirektorral, Robert Altmannal való találkozás. Béart végül részben a rendező bátorítására választotta a színészi hivatást. A nyolcvanas évek első felében kitanulta a mesterség fortélyait, 1984-ben pedig hangos sikert aratott a Tiltott szerelem című dráma egyik szerepében, és még a legígéretesebb fiatal színésznőnek járó César-díjra is felterjesztették. A 21 éves Emmanuelle üstökösként robbant be a szakmába, hogy aztán olyan emlékezetes mozikkal folytassa karrierjét, mint az ...és a pokol (1986), mely meghozta számára a hőn áhított César-díjat, vagy épp A szép bajkeverő (1991), melyben a francia színészlegenda, Michel Piccoli partnere lehetett. Béart a kilencvenes évek közepén Hollywoodba is betört: a Mission: Impossible első részében (1996) Tom Cruise, Jean Reno, Jon Voight és más álomgyári nagyágyúk mellett bizonyíthatott. A fiatal színésznőt azonban nem bódította el az Álomgyár, és hamar visszatért a francia szerzői filmekhez - ahhoz a közeghez, melyben a leginkább otthonosan mozgott. Sajnos egy idő után - megannyi kortársához hasonlóan - őt is zavarni kezdte az idő múlása, az öregedés folyamatát pedig plasztikai műtétek segítségével igyekezett "megállítani". Mondanunk sem kell: erőfeszítései kudarccal végződtek. Lapozz, galériánkban megmutatjuk, hogyan formálták át a beavatkozások a világszép híresség arcát!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Bár Dove Cameron még csak 28 éves múlt, fiatalkora ellenére már több plasztikai beavatkozáson is túl van, melyek bizony teljesen átalakították arcát, így természetes szépsége már a múlté.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A hét során egyre erősebben érzi a Vízöntő, hogy valakinek meg kell törnie ezt a csendet. Végül valószínűleg ő leszel az. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Bika hajlamos lehet csak a pozitív oldalát látni valakinek vagy valaminek. Olvasd el napi horoszkópodat!
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!