Nyílt titok volt saját neméhez fűződő vonzalma: falta a férfiakat a nők bálványa, szexuális étvágya vezetett halálához is

Franklyn Seales neve nem mindenkinek cseng ismerősen, pedig a színész több nagy sikerű produkcióban is szerepelt, mégsem színészi játéka, sokkal inkább magánélete és korai halála miatt emlékszik rá mindenki.

Borzalmas betegség okozta a vesztét 37 évesen

1952 júliusában látta meg a napvilágot Franklyn Seales amerikai filmszínész, aki St. Vincent szigetén született, és hihetetlen utat járt be, hogy az 1980-as évek egyik legjobb sitcom színésze váljon belőle. Franklyn és családja 1960-ban költözött New Yorkba, és hamar kiderült, hogy a fiatal és jóképű gyermek igencsak tehetséges a különböző művészeti ágakban, így később, az 1970-es évek elején Seales teljes ösztöndíjjal bekerült a neves Juilliard Akadémiára. Talentuma azonban a színészethez is volt, erre pedig akkor figyelt fel John Houseman, amikor Franklyn egy barátjának segített be egy meghallgatáson. Innen egyenes út vezetett számára a filmek és sorozatok világába: először egy tévés drámában kapott nagyobb szerepet, majd jött az 1979-es Hagymaföld című krimi, ahol a színész bebizonyította, hogy nem csupán a sorozatokhoz, de a filmekhez is nagy érzéke van. 1983 és 1987 között alakította azt a karaktert a Silver Spoons című sitcomban, amely igazán a védjegyévé vált: a sorozatban ő volt a finnyás üzletvezető, sokan így emlékeznek a színészre. Köztudott volt azonban az is, hogy Franklyn a saját neméhez vonzódik, túlságosan szabados szexuális életmódjáért pedig végül nagy árat fizetett…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az ifjúsági széria mellett David Gail olyan tévésorozatokban bukkant fel, mint a Savannah vagy a Port Charles.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Amikor a téli hónapok hidegre, szürkére és fojtogatóan sötétre fordulnak, sokunkat kerít hatalmába a levertség, a motiválatlanság vagy a szezonális depresszió. A skandinávok évszázados rutinja,...
Fashion&Beauty
A pixie frizura visszatért az őszi szezonra, és az új fazonok bizonyítják, hogy bármely életkorban viselhető, ráadásul a sztárok, köztük Zendaya és Ariana Grande sorra cserélik le hosszú tincseiket a...
Sztárok
Hedy Lamarr a 30-as és 40-es évek egyik legünnepeltebb hollywoodi dívája volt, aki mellesleg feltalálta a modern vezeték nélküli technológiát, ami nélkül ma nem lenne Wi-Fi vagy Bluetooth.
Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.