Sztárok

Sokan kritizálták a túlsúlya miatt, Pierce Brosnan felesége azonban ma is ékkőként ragyog a világsztár oldalán - Fotók

Brosnan és Keely Shaye Smith 1994-ben, tehát csaknem 30 évvel ezelőtt találkozott először. A két híresség azonnal egymásba szeretett, 2001-ben össze is házasodtak, s fütyülnek azokra, akik Keely túlsúlyán élcelődnek.

Nem foglalkoznak a kritikusaikkal

Súlyos magánéleti tragédiák formálták a James Bond-filmek egykori címszereplőjének, Pierce Brosnannek sorsát. A világsztár megdöbbentően korán veszítette el első feleségét, Cassandra Harrist: a nőt sajnos legyőzte rettegett betegsége, a rák. Brosnan 1994-ben találkozott jelenlegi nejével, Keely Shaye Smith-szel, aki íróként, producerként és színésznőként, rendezőként és televíziós műsorvezetőként is megcsillogtatta már tehetségét. A két híresség szinte az első pillanatban egymásba szeretett, gyengéd érzelmeik pedig az elmúlt csaknem 30 év során sem horgadtak. 2001-ben házasodtak össze, azóta két gyermekük született - Dylan Thomas 1997-ben, Paris Beckett 2001-ben jött a világra -, s noha mind Brosnan, mind Keely felszedett néhány plusz kilót a megismerkedésük óta, az elkerülhetetlen testi változások cseppet sem érdeklik őket. A kritikusaikra is csak legyintenek: 30 év elteltével is irigylésre méltó boldogság honol köztük! Lapozd fel galériánkat: rögtön mutatjuk a sztárpárt!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Nem esett messze az alma a fájától! A szívdöglesztő Paris pont olyan megnyerő és sármos, mint világhírű édesapja, Pierce Brosnan.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Farkas András nyugdíjszakértő érdekes dolgokról rántotta le a leplet, és szerinte a nyugdíjkorhatár is változhatna.
Sztárok
Buzsik Borka ragyog: a Liverpool sztárfocistájának szerelme korábban is gyönyörű volt, ám az anyaság tovább szépítette őt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a friss fotói.
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...