Újabb dráma van kibontakozóban? Veszélybe kerülhet a királyi család karácsonya, súlyos döntést hozhat Vilmos és Katalin

A szakértő szerint benne van a pakliban, hogy az idei karácsony teljesen más lesz a brit királyi család számára, mint az eddigiek – mindez egyetlen olyan döntésen múlhat, amit ha III. Károly meghoz, Vilmos és Katalin nem biztos, hogy a famíliával együtt ünnepelnek majd.

Minden egyetlen lépéstől függ

Már nem kell sokat várni és itt a karácsony, ami természetesen a brit uralkodó család életében is rendkívül fontos esemény. A szeretet ünnepén az egész rokonság összegyűlik Sandringhamben, ahova III. Károly király invitálja meg őket, hogy közösen vegyenek részt a templomi misén, majd együtt étkezzenek a kastélyban. Ez a tradíció évtizedek óta változatlan, ahogyan az is, hogy sosem vásárolnak egymásnak méregdrága ajándékokat, ugyanis inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy tartalmas, minőségi időt töltsenek egymás társaságában. Előfordulhat azonban, hogy idén borulni fog minden, a walesiek ugyanis elutasíthatják az uralkodó meghívását és inkább nem jelennek meg a közös karácsonyozáson – mindezt Jennie Bond királyi szakértő ki is fejtette nemrég bővebben, és elárulta, milyen okok állnak ennek hátterében. Részletek a galériában!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Katalin hercegnének hála a brit uralkodói családnak egyre jobb a megítélése az emberek körében, azonban nem ez az egyetlen olyan dolog, ami miatt a trónörökös felesége kiváltságos helyzetben van a palota falain belül.

Leadfotó: Chris Jackson/Getty Images
Forrás: Woman&Home

Oldalak

Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...
Utazás
Sokan gondolkoznak el azon a magyarok közül, hogy átmennek Ausztriába dolgozni.
Sztárok
Tizenöt év után ismét Liptai Claudia vezette a Mokkát: péntek reggel Henry Kettnerrel debütált a TV2 stúdiójában, majd a Femcafénak mesélt első élményeiről, a közös munkáról és a folytatásról is.
Sztárok
Az RTL 2027-es kínálatában visszatérnek a közönségkedvencek, miközben új realityk, sorozatok és közéleti műsorok is érkeznek. A csatorna több műfajban készül friss tartalmakkal, és új televíziós...