Ettől olyan nádszálvékony Amal Clooney: a 45 éves sztárügyvéd évek óta minden napját ezzel a reggelivel indítja

Érdemes fontolóra venni Amal Clooney életmódtippjeit, hiszen láthatóan bevált módszerekről van szó: a sztárügyvéd a negyedik X felett is igazi bombanő, amit többek között jól bejáratott étrendjének köszönhet.

Nem tudja megunni ezt az ételt

Amal Clooney elkötelezett emberjogi ügyvédként rengeteg komoly szakmai mérföldkövet ért el, közéleti szerepvállalásaival pedig jelentősen kiemelkedik a többi celebritás közül. Azonban nem csupán sikeres jogi karrierje miatt számít igazi ikonnak, hiszen amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a kisujjában van a divat, pompás stílusérzékével pedig erős befolyással bír a trendek alakulására, valamint hölgytársai ízlésének formálására. Kifinomultságához, eleganciájához és bájához kapcsolódik továbbá az is, hogy gyönyörű arcvonásokkal, no és persze igazi álomalakkal áldotta meg a sors – utóbbiért azonban nemcsak a szuper géneknek adhat köszönetet, hanem saját akaraterejének, valamint kitartásának is, ugyanis hosszú ideje tudatosan figyel a rendszeres testmozgásra, illetve a vitaminokban gazdag, egészséges táplálkozásra. George Clooney meseszép felesége évek óta ugyanazzal a fogással indítja a napot, amely segít neki megtartani az ideális testsúlyt, illetve hozzájárul ahhoz, hogy alkata minél tovább fiatalos maradjon. Galériánkban lerántjuk a leplet Amal titkáról:

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Nem véletlen, hogy Amal Clooney-t annyian szeretik, hiszen nemcsak nagyon bájos nő, de szuper stílusérzékkel rendelkezik. Megmutatjuk a valaha viselt legszebb összeállításait.

Leadfotó: Cindy Ord/Getty Images
Forrás: Woman&Home

Oldalak

Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...