Sztárok

"Egyedül kell fellépnem": Műteni kell Szabó Ádám kedvesét, közös fellépéseik is elmaradnak

A műtét miatt most egy darabig elmaradnak a közös fellépéseik.

Ezért kell műteni

Szabó Ádám elmondta, hogy felesége, Jennifer arcüregében cisztákat találtak, ezért meg kell őt műteni, így most egy darabig a közös fellépéseik is elmaradnak. A betegség nem súlyos, azonban az operáció szükséges.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

"Jennifer arcüregében alakultak ki ciszták, ami szerencsére nem súlyos betegség. Csak énekesnőként fontos megoperáltatnia. Addig egyelőre – sajnos – egyedül kell fellépnem" - mondta Szabó, majd hozzátette, akár egy hónap is lehet, mire felesége teljesen felépül.

„Idén már nem lépünk fel együtt. Mivel egy hónapig gyógyulnia és kímélnie kell magát, így egyedül megyek a karácsonyi koncertekre. Miután meggyógyul, sokkal jobb lesz neki, ugyanis most minimálisan orrhangja van a szakértők szerint. A felépülés után teljesen megváltozik majd az orgánuma” – mondta Szabó a Borsnak.

Forrás: Bors Fotó: RTL

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...