Titkos alkut kötött Erzsébet és Kamilla a királynő halála előtt: Károly felesége érdekében anyját is megzsarolta

Sokan nem értették, miért bólintott rá a néhai Erzsébet nemsokkal halála előtt Kamilla címére, most azonban kiderült, mi zajlott valójában a színfalak mögött.

Károly érte el, hogy anyja és felesége egyezségre jussanak

Kamillát sokáig a királyi család gonosztevőjének tekintették, nem véletlenül: a királyné volt annak idején a csúnya szerető, a harmadik fél, aki Károly és Diana közé állt, hiszen rég nem titok már, hogy Kamilla és a jelenlegi uralkodó annak idején titkos viszonyt folytattak egymással, miközben Károly házasságban élt Dianával. A hercegné halála után aztán jóformán semmi és senki nem volt, aki kapcsolatuk útjába állhatott volna, így Károly feleségül is vette a szeretett nőt 2005-ben, idáig azonban rögös út vezetett. 2002-ig ugyanis még élt az anyakirályné, Erzsébet édesanyja, aki bizony lányával együtt egyáltalán nem nézte jó szemmel Károly és Kamilla románcát. Mind Erzsébet királynő, mind pedig az anyakirályné gyűlölte Kamillát, amiért a nő és Károly viszonya veszélybe sodorta a királyi család jó hírnevét, és jóformán a miattuk kirobbant botrány miatt a pusztulás szélére került a monarchia. Nos, az anyakirályné halála után sem változtak meg Erzsébet érzelmei Kamilla iránt, nemsokkal halála előtt azonban kénytelen volt megalkudni fiával és annak feleségével: titkos egyezséget kötöttek tehát ők hárman, amibe Erzsébet csak is András herceg miatt ment bele, valamint azért, mert Károly jóformán megzsarolta őt…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A brit királyi családhoz fűződő feszült viszonya miatt már számos botránnyal hozták összefüggésbe Meghan Markle nevét, ám az igazi feketeleves még csak most jöhet.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Szűznél anyagi kérdések vagy hosszabb távú tervek kerülhetnek előtérbe.
Sztárok
Tara Reid hihetetlen átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, de nem pozitív értelemben: az Amerikai pite 50 éves sztárja csak árnyéka egykori önmagának, szinte már felismerhetetlen fiatalkori...
Lifestyle
A Skorpió hajlamos lehet túl sok jelentést tulajdonítani egy apró jelnek.
Fashion&Beauty
A kagylófülbevalók tökéletes trendnek számítanak, ha a következő nyári vakációdon valami játékos, mégis elegáns kiegészítőre vágysz. Egy kicsit nosztalgikusak, egy kicsit bohémek, ugyanakkor...
Sztárok
A legtöbb F1 rajongónak a futam izgalmai miatt volt emlékezetes az idei Monacói Nagydíj, sokan a vendégek és a divat miatt kísérték figyelemmel a versenyhétvégét.
Utazás
A nyári utazások idején a legtöbben a pihenésre koncentrálnak, pedig egy idegen helyen a biztonságra is érdemes figyelni. Egy meglepően egyszerű trükk most az internetet hódítja meg.