Egészség

Karikó Katalin: "A járvány idején olyanok jutottak szóhoz, akik a Facebookon tanulták az immunológiát"

Több száz ember köszöntötte csütörtökön Szegeden Karikó Katalint, aki amerikai kollégájával, Drew Weissmannal megosztva részesül december 10-én az orvosi-élettani Nobel-díjban az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért.

Próbálkozott Magyarországon maradni

Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épülete előtt, a szintén Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert szobra mellett állva úgy fogalmazott, minden jó itt történt vele Szegeden, itt tanult, itt ment férjhez és itt született a lánya is. Az egyetemen rendezett ünnepségen Karikó Katalin köszönetet mondott kisújszállási tanárainak, az egyetemi oktatóinak és egykori kollégáinak a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. Elmondta, a Nobel-díj bejelentését követő sajtótájékoztató után kutatótársa, Drew Weissman kollégáival elment ünnepelni, ő eljött azonban Szegedre, hogy itt ünnepeljen. Ötven évvel ezelőtt kezdte el tanulmányait a szegedi egyetemen, majd a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban szerezte meg doktori címét – emlékezett vissza a professzor, és úgy fogalmazott, próbálkozott Magyarországon maradni, azután pedig, amikor tehette, visszatért ide.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Heves zivatarok, pusztító szélvihar és óriási méretű jég fenyegeti Magyarországot. A meteorológusok szerint az ítéletidő vasárnap éri el a csúcspontját, és komoly károkat okozhat az érintett...
Lifestyle
Világszerte milliók eszik, mégis kevesen tudják, honnan kapta a nevét a hot dog. A történetben szerepel egy rajzoló, egy sportesemény és egy különös nyelvi baki is. A végeredmény pedig örökre...
Lifestyle
Mi lenne, ha nem évtizedekig dolgoznál megállás nélkül, hogy majd egyszer nyugdíjasként élvezhesd az életet? Egyre többen gondolják úgy, hogy ezt a modellt ideje újragondolni. A micro-retirement...
Lifestyle
A közösségi médiában új pénzügyi trend tarol, és sokan azt állítják, hogy végre nem jár lemondásokkal. A soft saving hívei szerint nem kell minden fillért számolgatni ahhoz, hogy jelentős összegek...
Lifestyle
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Lifestyle
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére, hogy a repülőtéren mindenkinek tátva maradt a szája.