Utazás

Ezeréves magyar sírra bukkantak Pest vármegyében

Honfoglalás kori sírt tártak fel Pest vármegyében – írja az MTI a Magyar Nemzeti Múzeum és a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) Szentendrén tartott sajtótájékoztatója alapján. L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója az eseményen elmondta, hogy az ősi nyughelyen egy tarsolylemezt is találtak.

Csomád határában leltek rá

A szakmai munkát irányító Rácz Tibor Ákos, az FMC régésze és Füredi Ágnes, a Nemzeti Régészeti Intézet munkatársa többek között arról beszéltek, hogy a Csomád határában található új lelőhelyet a Közösségi Régészeti Egyesület és az FMC közösségi régészeti programjának egyik helyi önkéntese fedezte fel. Mivel a korábban ismeretlen helyszín régészeti szempontból fokozottan veszélyeztetett, a mielőbbi leletmentő feltárás mellett döntöttek.

A célzott kutatás során egy honfoglalás kori, valamikor a 10. század derekán elhunyt férfi sírját sikerült megmenteni. Harazin-Szabó Krisztina, az NRI Régészeti Restaurálási Osztály vezetője elárulta, hogy a tarsolylemez csak vezérlelete a sírnak, mert számos más tárgy is volt benne, amelyek restaurálási munkálatai még folynak. A lemezről szólva elmondta, hogy egy ezüst- és egy bronzlemez van egybeszegecselve, és közötte nagyon szerencsésen megmaradt a bőrszíj maradványa is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Virágos Gábor régész, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettese, a tárlat egyik kurátora hangsúlyozta, hogy a honfoglalás kori tarsolylemezek és tarsolyveretek, illetve tarsolyok a magyarság szempontjából a második legfontosabb leletanyagnak számítanak a koronázási ékszerek után. A most megtalált lemez része lesz az eddig 40 darabból álló Tarsolylemezek című kiállításnak.

Az első Szentély idejében épített, mintegy 2800 éves rejtélyes csatornarendszer maradványait találták meg izraeli régészek Jeruzsálemben – jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szerdán.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Megnyíltak az ügynökakták, de a nevek mellett szereplő rövidítések és kódok értelmezése sem egyszerű. Mutatjuk, mit jelentenek a kartonok jelölései, és mire kell figyelni olvasásukkor, a félreértések...
Lifestyle
Egyes macskafajták különösen hosszú életűek lehetnek, így akár közel két évtizeden át is hűséges társai maradhatnak gazdájuknak.
Sztárok
A világűr legtávolabbi szegleteitől az Indiana Jones-filmek rejtélyes templomaiig ívelő karriert tudhat maga mögött Harrison Ford, aki 2026. július 13-án ünnepelte 84. születésnapját.
Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...