Lifestyle

Nem csak Budapesten mérik aranyáron az albérleteket, de ezekben a vidéki nagyvárosokban is elszomorító a helyzet

A fővárosban idén júliusban a 225 ezer forintot is meghaladhatja a havi bérleti díj, de már Debrecenben is 200 ezer forint körüli árakkal lehet találkozni.

Meddig emelkednek még az albérletárak?

A Duna House (DH) saját adatai alapján jelezte, a fővárosban idén júliusban a havi bérleti díj átlagosan már a 225 ezer forintot is meghaladhatja. A vidéki egyetemvárosok közül Debrecenben akár 200 ezer forint körüli árakkal is lehet találkozni. Szegeden és Sopronban 150 ezer, Pécsen 130 ezer, Miskolcon pedig 110 ezer forintos átlagos bérleti díjakat tapasztaltak – írja az MTI.

Kiemelték, albérlet keresésnél is fontos, hogy az ingatlan milyen energetikai paraméterekkel rendelkezik és ennek megfelelően mennyi a havi energiafelhasználása. Érdemes meggyőződni a lakás tehermentességéről is, hiszen egy korábban felhalmozott közüzemi hátralék a szolgáltatás lekapcsolásával is járhat.

Az ingatlan.com adatai szerint július végén Budapesten 240 ezer forint volt az átlagos havi bérleti díj. A legnagyobb választékkal rendelkező városrészeket, köztük a III., VIII., XI. és XIII. kerületet 220-250 ezer forintos átlagos bérleti díj jellemezte. A legdrágább kerületek közé tartozik az I., a II. és az V. kerület 300-368 ezer forinttal.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A legnagyobb egyetemvárosok közül Győrben 185 ezer, Veszprémben több mint 172 ezer, Debrecenben 170 ezer forint az átlag a mostani kínálatot nézve. Ennél valamivel olcsóbb városnak számít Pécs és Szeged, illetve Miskolc, ahol 140 ezer és 135 ezer, illetve 100 ezer forintos az átlagos bérleti díj.

Rámutattak, hogy most 2 havi bérleti díjnak megfelelő kauciót és 1 havi bérleti díjat kérnek előre a tulajdonosok, ami a nagy egyetemvárosokban 500 ezer forintnál nagyobb egyösszegű kifizetést is jelenthet a bérlőknek. Ezért érdemes körültekintően eljárni, amikor kiadó lakást keres valaki.

(MTI)

Az albérletpiacon csak pár nap múlva - a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésével - veszi kezdetét a főszezon, ennek ellenére már most látványos az élénkülés a keresleti és a kínálati oldalon egyaránt.

Leadfotó: Pexels

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Hatalmas felháborodás kíséri a népszerű divatinfluenszer gyermekének születését. A követők képtelenek elfogadni a kicsi nevét, az anyuka viszont zseniális módon vágott vissza.
Lifestyle
A készenléti üzemmód és az üresjárati veszteség észrevétlenül pörgeti a villanyórát a sötétben. Megmutatjuk, melyik az az öt rejtett áramfaló berendezés, amit még ma érdemes kihúznod a falból.
Home&Design
Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most azonban valami egészen furcsa történt. A trend visszatért, de...
Utazás
A szlovén tengerpart sokak bakancslistáján még mindig nem szerepel előkelő helyen, pedig néhány nap alatt képes teljesen átírni azt, amit a tökéletes európai kikapcsolódásról gondolunk. Pálmafákkal...
Sztárok
Valóságos protokollháború robbant ki a hétvégi királyi menyegző után. Kamilla királynő olyan öltözékben jelent meg az ünnepségen, amellyel porig tiporta a legfontosabb esküvői hagyományt.
Fashion&Beauty
A gyöngyös táskák idén nyáron mindenhol feltűnnek – és nem véletlenül. Ezek a különleges kiegészítők egyszerre romantikusak, elegánsak és játékosak, miközben a legegyszerűbb outfitet is pillanatok...