Lifestyle

Díjat kapott Japánban a Hat hét című magyar film: A nyílt örökbefogadás témáját dolgozza fel

A zsűri díjával jutalmazta a Skip City filmfesztivál nemzetközi zsűrije Japánban Szakonyi Noémi Veronika nyílt örökbefogadásról szóló Hat hét című drámáját.

Komoly témát dolgoz fel

Vasárnap este a japán premieren a filmet Vághy Anna, a film egyik vágója képviselte Tokióban, ahol a közönség kétszer is láthatta az alkotást. A záró ceremónián a díjat Nagy Anita, a tokiói Liszt Intézet igazgatója vette át - közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel. Szakonyi Noémi Veronika rendező és állandó alkotótársa, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró több évig kutatta az örökbefogadás témakörét. Egy korábbi filmjük készítése során közelről is megismerték a nyílt örökbefogadás folyamatát, amelyben a biológiai anya és az örökbefogadó pár megismerheti egymást, és az örökbeadó anya kifejezetten a megismert pár számára mond le az újszülöttről. Elmondásuk szerint a legnagyobb kihívás az a bizonytalansággal átszőtt hat hét, amíg a befogadni vágyott gyermeket az örökbeadó édesanya még jogosult visszakérni. Ez a megindító, feszült helyzet inspirálta a Hat hét című filmet.

Szakonyi Noémi Veronika filmje a Filmintézet támogatásával a Sparks gyártásában, Romwalter Judit producer irányításával készült. Az alkotás a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált tavaly nyáron, majd világszerte számos seregszemlén szerepelt sikerrel. A franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díjával ismerték el, a történet főhősét alakító Román Katalin pedig a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon élete első főszerepéért elnyerte a legjobb színésznő díját.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A miskolci CineFesten Nagydíjat kapott, a Tallinn Black Nights fesztiválon a Just Film versenyszekció nagydíjával tüntették ki, majd elnyerte a legjobb film és a legjobb női főszereplő elismeréseket a Magyar Filmkritikusoktól is. A Magyar Mozgókép Díjakra összesen nyolc kategóriában jelölték a film alkotóit, amelyből Román Katalin a legjobb női főszereplőnek járó díjat vihette haza, továbbá a film a legjobb elsőfilmnek járó elismerést, valamint a Diákzsűri díját is kiérdemelte. A Hat hét című alkotást a sanghaji filmfesztiválon és a lengyelországi Lagówban is díjazták.

Forrás: MTI Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A Szomszédok egykori sztárja Kadarkai Endre Nőszintén című műsorának vendégeként beszélt férfi kollégáihoz fűződő - olykor kifejezetten ellentmondásos - kapcsolatáról.
Lifestyle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Sztárok
Három hölgy számára is véget ért a Stohl András kegyeiért folyó versengés A Nagy Ő legutóbbi adásában, egyikük azonban rendhagyó módon távozott a párkereső reality-ből.
Utazás
Lássuk, milyen időjárás várható a most következő hétvégén, aztán pedig összefoglaljuk, pontosan mik a kilátások az év második hónapjára vonatkozóan.
Sztárok
Ugyan a szerelmesek ünnepére még várni kell kicsit, Meghan Markle már most Valentin-napi lázban ég, ezért meg is lepte férjét, Harry herceget egy kis kedvességgel.
Lifestyle
Kétféle ember létezik a világon: az egyiket balsejtelem fogja el, ha péntek 13-ára gondol, a másik pedig csak legyintve nevet a hiedelmen, mondván, vele úgysem történhet semmi baj, hiszen ura a...