Utazás

Óriási vulkán tört ki Oroszországban, még a légiközlekedés is leállhat miatta

A Kamcsatka-félszigeten kitört vulkántól nagy hamufelhő sodródott 340 kilométerre észak-északnyugati, illetve 240 kilométerre nyugat-délnyugati irányba.

Aggódnak a szakemberek

A KVERT nevű tudományos csoport szerint a tűzhányó aktivitása hatással lehet a nemzetközi és az alacsonyan közlekedő járatokra. A geológusok szerint a vulkántól nagy hamufelhő sodródott 340 kilométerre észak-északnyugati, illetve 240 kilométerre nyugat-délnyugati irányba, írja az MTI .

A vulkánkitörésekre szakosodott szervezet közleménye szerint hétfőn éjjel erős, robbanásszerű kitörés történt a Sivelucs vulkánon, amely Oroszország csendes-óceáni partvidékén, a Kamcsatka-félszigeten található. A robbanások mintegy tíz kilométeres magasságba lövellték ki a hamut. A csoport felhívta a figyelmet, bármikor várható akár 15 kilométer magas hamufelhő kilövellése is, az orosz hatóságok a legmagasabb, vörös veszélyességi fokozatot hirdették ki a légi közlekedésben.

Kamcsatka mintegy 160 vulkánja közül csak két tucatnyi aktív, közülük a 3283 méter magas Sivelucs az egyik legnagyobb. A félsziget vulkanikus régiója az UNESCO természeti világörökségi helyszínei között szerepel.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hétvégén orosz geológusok a félsziget másik vulkánja, a Bezimjannij aktivitásáról számoltak be, amely szintén tíz kilométeres hamufelhőt lövellt ki magából (kiemelt képünkön), ám az orosz polgári védelem szerint lakott területekre és az idegenforgalomra nem jelentett veszélyt.

Fotó: 123rf

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geológusai most külföldi kutatócsoportokkal együttműködve kezdik meg a Dél-Alföld felszíne alatt húzódó, mára már kihűlt vulkánok vizsgálatát.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.