Ő volt minden idők egyik legnagyobb színésznője: Hollywood ünnepelt díváját még a legnagyobb kudarcok sem tudták tönkretenni

Hollywood első nagyasszonya, Bette Davis évtizedes karrierje során az ismételt hullámvölgyek ellenére minden alkalommal sikerült kivívnia a kritikusok elismerését, ráadásul mindenki másnál többször, tíz alkalommal jelölték Oscar-díjra.

Örök legenda

Bette Davis 1908. április 5-én látta meg a napvilágot, s már fiatalon látszott rajta, hogy óriási tehetséggel áldotta meg a sors. Mindössze húsz éves volt, amikor egy hollywoodi tehetségkutató felfedezte, aki az akkor még gyerekcipőben járó hangosfilmek számára hajtott fel új színészeket. Első igazán sikeres filmjét 1931-ben forgatta, három évvel később pedig már jelölték az Oscar-díjra (igaz, még nem hivatalosan, csak utólag felírt jelöltként). A következő évben - elsőként a Warner sztárjai közül - haza is vihette a filmvilág legrangosabb kitüntetését a Dangerous című filmért, majd nem sokkal később ő lett a legjobb női főszereplő a Jezabel című drámában nyújtott alakításának köszönhetően. Noha sztárrá válásának útja lassú volt és rögös, ő egész végig erős maradt, és bármi történt, mindig kiállt önmaga mellett. További részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Merle Oberon nézők millióinak szívébe lopta be magát, de a filmszakma is rajongott érte, köszönhetően fantasztikus tehetségének, no és persze lehengerlő szépségének. Sorsa végül mégis úgy alakult, hogy élete utolsó éveit elfeledve töltötte…

Leadfotó: John Kobal Foundation/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...