Sokkoló átalakulás! A 2010-es évek kedvence volt, ma már elmennél mellette az utcán: döbbenet, mennyire megváltozott

Hosszú ideje nem hallani a 2010-es évek imádott popsztárjáról, Kesháról, aki annak idején az első slágerével belopta magát a fél világ szívébe. Vajon mi történt azóta az énekesnővel, és valójában miért tűnt el a köztudatból?

Így néz ki ma

Kesha a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba a TiK ToK című slágerével, s egy csapásra a világ egyik legnépszerűbb popénekesnője lett. Noha botrányaival sokszor került az újságok címlapjára, a karrierje továbbra is fénysebesen ívelt felfelé; sikert sikerre halmozott, 2011-ben pedig még Budapesten is fellépett, s majdnem két órás koncerttel szórakoztatta a közönséget. Ám néhány évvel debütálása után súlyos problémák kezdték beárnyékolni az életet, egyre nagyobb megpróbáltatásokkal kellett megküzdenie, így viszonylag hosszú időre teljesen eltűnt a köztudatból. Végül néhány évvel ezelőtt visszatért, s bár az énekléssel nem hagyott fel, továbbra is csak keveset hallani róla. Galériánkban megmutatjuk, hogyan fest napjainkban a magyar felmenőkkel is rendelkező híresség:

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Szívtipró mosolyával és szőke fürtjeivel egy csapásra levette a lábáról a nézőket a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb sorozatsztárja, Don Johnson, aki a Miami Vice főszereplőjeként robbant be a köztudatba. A színész ma már 73 éves, így nem meglepő, hogy az idő múlása mostanra látványos nyomot hagyott a külsején.

Leadfotó: Talaya Centeno/WWD/Penske Media via Getty Images
Forrás: Velvet

Oldalak

Sztárok
Donald Trump neve évtizedek óta összeforr a szokatlan szokásokkal, a meghökkentő kijelentésekkel és a kulisszák mögött keringő történetekkel. Nem csoda, hogy a volt munkatársak és alkalmazottak...
Utazás
A vulkanikus tájak, a buja, ősi erdők és a frissítő óceáni levegő különleges harmóniája olyan nyugodt kikapcsolódást kínál, amely egyszerre tölti fel a testet és a lelket. Itt nem a rohanásé vagy a...
Utazás
A nyári autós túrák egyik legveszélyesebb csapdája várja a gyanútlan sofőröket az Alpokban. A védőkorlátok nélküli, hátborzongatóan keskeny sziklaösvényen egyetlen rossz kormánymozdulat is végzetes...
Lifestyle
A Halak számára nem az elvonulás vagy álmodozás hozza ma a legnagyobb örömöt, hanem egy valós, kézzelfogható élmény.
Sztárok
Annoni Zita számára a karácsony hosszú időn át nem a meghittséget, a fényt és az önfeledt családi pillanatokat jelentette. A fotográfus a Ridikül vendégeként nyíltan beszélt arról, hogy gyermekkori...
Home&Design
Sok bizarr dolog kering az interneten, és most sokan szappant vetnek be a kertben.