Gondoltad volna? Sztárok, akik ikonikus szerelmespárt játszottak, de a való életben utálták egymást

Vannak olyan filmbeli szerelmespárok, akikről a nézők simán elhiszik, hogy a való életben is izzott köztük a levegő a forgatáson, vagy még ha nem is estek szerelembe, de legalábbis megkedvelték egymást. Néhányuk esetében azonban ilyesmiről szó sincs, sőt: valójában utálták az egész helyzetet.

Nem voltak egy hullámhosszon

Amikor egy színésztől azt kéri a rendező, játssza el hitelesen, hogy rajongásig imádja a kollégáját, megteszi, még akkor is, ha gondolatban a háta közepére sem kívánja az illetőt – hiszen épp ettől számít profinak. Ha igazán jól csinálja, a nézők ebből semmit sem vesznek észre, sőt: akár simán elhiszik azt is, hogy a kamerák előtt eljátszott érzelmes pillanatokat igazából valós szerelem és gyengédség táplálta. Elsőre meglepőnek tűnhet, de ez a roppant kellemetlen helyzet sokkal többször előfordul Hollywood berkein belül, mint gondolnánk. Galériánkban mutatunk néhány ikonikus filmes szerelmespárt, akik a vásznon odáig voltak egymásért, a kulisszák mögött azonban korántsem működött köztük a kémia:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Tudatosan gyermektelennek lenni ugyan ma már nem ördögtől való, de még mindig éri bírálat azokat a férfiakat és nőket, akik úgy döntenek, gyermek nélkül szeretnék leélni az életüket. És bizony, a világsztárok között is akadnak ilyenek!

Leadfotó: 123rf
Forrás: Insider

Oldalak

Sztárok
Az is igaz, hogy nehéz elképzelni Clint Eastwoodot, ahogy leül horrorfilmeket nézni.
Lifestyle
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Lifestyle
Titkos szavazással, 140 igen szavazattal Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét választotta meg Magyarország új államfőjének a parlament. A Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk nem volt jelen az...
Lifestyle
A 2026. augusztus 12-i látványos napfogyatkozás óriási kozmikus energiákat mozgósít, amelyek gyökeres fordulatot hoznak három csillagjegy életébe.
Lifestyle
A Harvard Egyetem friss kutatása rámutat, hogy a megérzéseink a mindennapi emberi kapcsolatokban meglepően gyakran vezetnek tévútra bennünket.
Lifestyle
Elsőre teljesen ártatlan hirdetésnek tűnik egy plüss vagy egy régi gyerekjáték a Vinteden, most azonban olyan elmélet terjed a platformon, amely egészen sötét jelentést tulajdonít bizonyos...