Lifestyle

Steve Jobs, Bill Gates, Elon Musk - Valójában a drogoknak köszönhetik zsenialitásukat?

Technológia és szerhasználat

Az emberek a hatvanas hetvenes években a tudatmódosító szerek segítségével akartak közelebb kerülni saját lelkükhöz és jobban megismerni azt. Érdekes egybeesés, amire talán nem is gondolunk, hogy a mai technológia - értjük ezalatt a hardveripart - ugyanebben az időszakban tette meg első, de annál meghatározóbb lépéseit. A 90-es évekre pedig a Wall Street Journal konzervatív újság vezércikkében is megjelent a virtuális valóság és az LSD párhuzamba állítása.

Azóta pedig számtalan, a kor zsenijének tartott ikon számolt be arról, hogy maga is kipróbált bizonyos tudatmódosító anyagokat. Jellemzően senki sem nézné ki belőlük a szerhasználatot, mert túl intelligensnek, túl nagy véleményvezérnek tartjuk őket ahhoz, hogy ilyesmihez nyúljanak. Ilyen volt Steve Jobs, az Apple egyik alapítója, vagy Bill Gates, aki pedig a Microsoftot alapította. De nem is olyan régen még Elon Musk is elszívott élő adásban egy füves cigit.

Steve Jobs például az indiai utazása után, melynek időtartalma alatt a Buddhizmust tanulmányozta és közben LSD-t is használt, azzal a megállapítással tért vissza, hogy szerinte Edison nagyobb hatással bírt az emberiségre, mint maga Buddha.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bill Gates pedig a legaktívabb élharcosa volt a tudattágító mozgalmaknak. Szerinte egyértelmű, hogy az "ember pszichedelikus szerekkel hozza működésbe az elméjét, és ezek csakis elektornikus úton keresztül írhatóak le" – olvasható ez Nevill Dury Mágia és boszorkányság című könyvében. (Drury, 2004: 226).

Talán nem túlzó a kijelentés, hogy a 60-as évek LSD használata nagy szerepet játszott a technológia robbanásszerű fejlődésében.

Lehetne persze bővebben írni az LSD használat és a hardveripar kialakulása közti párhuzamról, de ezekről kiváló leírást ad a Netflixen megjelent, korábban emlegetett „Hogyan irányítsd az elmédet” című sorozat első része is.

Talán már hallottál a poszttraumás stressz szindrómáról, vagy PTSD-ről. Ez egy olyan mentális egészségi állapot, amely egy traumatikus eseményt követően alakul ki, és amelyet gyakran flashbackek, súlyos szorongás és zavaró gondolatok jellemeznek. A poszttraumás növekedésről viszont valószínűleg kevesebben hallottak.

Forrás: Drury, N. Mágia és boszorkányság. Ford. Endreffy K. Budapest: Katalizátor Könyvkiadó, 2004.

Leadfoto: Pixabay

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...
Lifestyle
A Bikához váratlan, nem mindennapi információ juthat el - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Kabát Péter ismét útra kelt a Celeb vagyok, ments ki innen! kedvéért, ám a Kolumbiába vezető útja tartogatott némi nem várt izgalmat: az exfocistát a bogotai repülőtéren fennakadások és a hatóságok...
Sztárok
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után...