Felkavaró hírt kapott Katalin és Vilmos: a walesi hercegi párt teljesen lesokkolta, ami kiderült

Az iskola azonnal intézkedett

Mint azt a Hello Magazine is írja, a walesi hercegi pár a minap megtudta: György és Sarolta korábbi iskolájában letartóztatták az új igazgatóhelyettest, Matthew Smith-t kiskorúak kizsákmányolásával, valamint gyermekekről készült illegális képek terjesztésével kapcsolatos bűncselekmény vádjával, a férfi ráadásul bűnösnek vallotta magát. A lap azonban kiemeli: a vádak nem kötődnek az intézmény tanulóihoz, ugyanis a bűncselekményeket Smith a vádirat szerint korábban követte el. Amint a Thomas's Battersea tudomást szerzett a történtekről, azonnali hatállyal megszüntette a férfi munkaviszonyát, még azelőtt, hogy beismerte a bűnösségét és megjelent volna a bíróságon. Az intézmény a közleményében megerősítette: "Megdöbbenve és szomorúan értesültünk ezekről a vádakról. Tanulóink ​​biztonsága és jóléte a legfontosabb számunkra, és mindig is az lesz. Smith úr idén szeptemberben megkezdett munkaviszonya azonnali hatállyal megszűnt az iskolában. Mivel az eljárás folyamatban van, egyelőre nem szeretnénk kommentálni a történteket”.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Vilmos és Katalin kapcsolatát mindenki tündérmesének képzeli, ám első találkozásuk közel sem volt szerelem első látásra.

Leadfotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!