Lifestyle

Jó, ha tudod: ha te is így fűtesz otthon, garantáltan sokkot kapsz majd az első számlától

Nehéz helyzetbe kerülhet, aki éjszakai árammal fűti a lakását.

Átlafogyasztással nem tudják kifűteni 40 négyzetméteres lakásukat

A jelenlegi ezsiár-növekedéssel kapcsolatos, aprónak tűnő, de fontos részletre hívja fel a figyelmet a 24.hu friss cikke. Egy meg nem nevezett olvasójuk példájával rukkolnak elő: az illető elárulta, hogy egy 40 négyzetméteres lakásban élnek, és sosem csinálnak nagy meleget, sőt inkább igyekeznek spórolni a fűtéssel. Átalánydíjasok, és a havi fogyasztásuk a hőtárolós villanykályhára nagyjából 355 kWh/hó. A kályha egyébként éjszakai áramról megy, vagyis arra külön átlagfogyasztás vonatkozik (havi 210, évi 2523 kilowattóra). A 24. hu olvasója viszont arról számolt be, hogy átlagfogyasztással nem tudják kifűteni a 40 négyzetméteres kislakást – náluk éves szinten 4260 kWh-t igényel a fűtés.

Augusztus elsejétől tehát az eddigi 8200 forint helyett körülbelül a duplájába, hozzávetőleg 14 ezer forintba kerül nekik a fűtés, éves szinten pedig majdbem 70 ezer forinttal többe, mint a korábbi időszakban.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A 24.hu olvasója kitért rá: ennek oka az is, hogy az egyébként olcsóbb éjszakai áramnál a rezsicsökkentett ár több mint két és félszerese lett a lakossági piaci ár, nem úgy mint a nappalinál, ahol kevesebb mint kétszeres árat kell megfizetni az átlagfogyasztás felett. Az MVM díjszabása alapján ugyanis míg a nappali áram rezsicsökkentett áron bruttó 36,386 forint/ kWh, az éjszakai áram 22,962 forint kilowattóránként.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...