Veszélyben a jogosítványod? Ennyi idő után törlődnek a büntetőpontok

Így büntetnek

Ha szabályt szegsz és igazoltatnak, akkor „jó” esetben kaphatsz helyszíni bírságot és mellé büntetőpontokat, rossz esetben viszont azonnal be is vonhatják a jogosítványod. A helyszíni bírságot csekken kell befizetned, a pontokat azonban nem tudhatod le egy postai fizetéssel. Ha azok ugyanis bekerülnek a jogsidba, évekig ott is maradnak. Büntetőpontokat bűncselekmény, közúti közlekedés biztonságát fokozottan veszélyeztető szabálysértés és közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés esetén kaphatsz. A legsúlyosabban természetesen a bűncselekményeket büntetik: 11 pont kerül a jogosítványba segítségnyújtás elmulasztásakor, cserbenhagyáskor, közúti veszélyeztetés során, de ugyanennyit kap az is, aki ittasan vagy bódult állapotban ül a volán mögé, esetleg olyannak adja át a kormányt, aki valamiért alkalmatlan a vezetésre. Hasznos tudnod azonban, hogy a kisebb szabályszegések is pontot érnek. Nem kevés, 6 pont járhat például annak, aki úgy ül autóba, hogy korábban eltiltották a vezetéstől, megsérti az előzés és az elsőbbség szabályait, átlépi a megengedett legnagyobb sebességet vagy éppen az autópálya leállósávjában halad. Mielőtt fellélegeznél, hogy te ezek közül semmit sem szegtél meg, jó, ha tudod: az olyan „apróságokért” is kaphatsz pontot, ha megállsz egy útkereszteződésben és az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méteres távolságon belül, vagy, ha épp nem használod az irányjelződet. A teljes pontrendszert itt találod.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Mikor évülnek el a pontok? Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Al Pacino évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, magánélete pedig legalább akkora érdeklődést vált ki, mint filmes sikerei. A rajongók különösen azóta figyelik még nagyobb...
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...
Lifestyle
A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet leleplezte a fiú valódi arcát.