Újabb álompár kapcsolata került a szakadék szélére: elhagyta a férjét és közös gyermekeiket a szupermodell

Úgy tűnik, Gisele Bündchen és Tom Brady házassága zátonyra futott: a brazil szupermodell már el is költözött közös otthonukból, és az sem titok, hogy miért döntött így.

Veszélyben a kapcsolatuk

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Gisele Bündchen, aki korábban Leonardo DiCaprióval is járt, egy közös barátjuk révén találkozott a kétezres években Tom Brady amerikaifutball-játékossal: a modell elmondása szerint már az első pillanatban egymásba szerettek, és minden tökéletesen alakult köztük, mígnem egy nap kiderült, hogy a sportoló exbarátnője, Bridget Moynahan a férfi gyermekével várandós – szerencsére Gisele és Tom sikeresen túljutottak a magánéleti válságon, végül egymást és a szerelmüket választották. Következett a lánykérés, 2009-ben pedig össze is házasodtak, s még abban az évben világra jött első közös gyermekük, aki a Benjamin nevet kapta. Három évvel később megszületett a lányuk, Vivian, és úgy tűnt, semmi sem állhat a sztárpár boldogságának útjába – egészen mostanáig. A legfrissebb hírek szerint a házasságuk a szakadék szélére került, a helyzet súlyosságát pedig jól mutatja, hogy a szupermodell már el is hagyta a közös otthonukat – egyszerűen elege lett az üres ígéretekből.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Az Irigy Hónaljmirigy tagjai azonban úgy vannak vele, hogy sosem ugrottak egymás torkának a pénz miatt.
Lifestyle
Bár a pálinka egy kiemelkedő magyar hungarikum, sokan nagy hibákat vétenek a főzésnél.
Egészség
Negyven felett sokan érzik úgy, mintha a testük hirtelen más szabályok szerint kezdene működni, és ugyanazok a szokások már nem hozzák meg a régi eredményeket. A jó hír az, hogy létezik egy egyszerű...
Lifestyle
Heinz von Förster és két kollégája felkavaró előrejelzéssel rukkolt elő az 1960-as évek hajnalán: azt állították, hogy 2026-ban véget ér az emberi civilizáció története. Prognózisukat nem...
Sztárok
Megdöbbentő intim részletek láttak napvilágot az egykor álompárnak tartott Diana és Károly házasságáról: mint kiderült, a hálószobában sem működött túl jól a kapcsolatuk...
Sztárok
Johnny Deppre szinte semmi sem emlékeztet a színész legújabb képein: olyan, mintha egy teljesen másik embert fotóztak volna.