Lifestyle

Tilos a játszótéren telefonozni? – Van ahol már meglépték!

A valós közösségi együttlét érdekében mind a gyerekek, mind a felnőttek számára megtiltották a mobiltelefon-használatot.

Nincs több telefonozás, csak közös élmény

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A telefonokat tiltó tábla a szicíliai Balestrate település szülői egyesületének köszönhetően került fel hétfőn a játszótér bejáratára. Akik belépnek, azokat arra ösztönzik, hogy a bejáratnál kihelyezett szekrényekben helyezzék el készülékeiket – számolt be kedden az MTI.

„Ennek a játszótérnek az a célja, hogy felhívja a gyerekek és a szülők figyelmét is a közösségi javakra” – mondta Riccardo Vescovo, a projekt létrehozója.

„A közösségi média és okostelefonjaink mellőzésével értékelni tudjuk a minket körülvevő valóságot, és újra fel tudjuk fedezni az élet értékeit”

– magyarázta Vescovo, és Ferenc pápa szavait használva hangsúlyozta: ez egy lehetőség, hogy a közösségi oldalak helyett valódi közösségben töltsék idejüket az emberek. „Ez egy nagyszerű újdonság a gyerekek és a szülők számára is” – mondta Piera Testaverde, a balestratei szülői egyesület elnöke. Mint megjegyezte, a gyerekek gondosan ügyelnek rá, hogy betartsák a szabályt, de a szülők is szófogadóak, hiszen, nekik is jólesik néhány órára otthagyni a technológia világát.

A telefontilalmat bevezető szülői közösség elnöke elárulta, hogy a szabály betartatása érdekében még néhány, régebbi időket felidéző játékot is elhelyeztek a játszótéren, „hogy a gyerekek a nagyszüleikkel is együtt játszhassanak”.

A Palermo közelében található Balestrate játszótere, amelyen egy nap több százan is megfordulnak, az első olyan köztér Olaszországban, ahol megtiltották az okostelefonok használatát.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.