Megrázó, miről beszélt utolsó interjújában Bajor Imre: a legendás színész 9 éve nincs köztünk

A fájdalmas utolsó interjú

Bajor Imre egészségügyi problémái először 2010-ben jelentkeztek, amikor otthonában összeesett, majd kórházba került kimerültség miatt, ahol kiderült, hogy vérnyomásproblémái is vannak. Két és fél hónapos kényszerpihenő után visszatért a munkához, mind a színházba, mind pedig a Heti Hetesbe, ám 2013-ban megint beteg lett, 2014-ben pedig ismét kórházba került. Ekkor derült ki, hogy agydaganata van, ami miatt még Kínába is elutazott, hogy kezeljék őt, ám az orvosok már nem vállalták el őt. Végül 2014. augusztus 6-án, 57 éves korában hunyt el: utolsó interjúi egyikét a BEST Magazinnak adta, ahol még bizakodva, reménykedve beszélt a gyógyulásáról. „Egyszerűen nem halhatok meg, és ezt nagyon komolyan mondom. Volt idő, amikor gyakran változott a hangulatom, és nem egyszer szinte vágytam a halálra. Az igazság azonban az, hogy rettegek tőle. Úgy képzelem, hogy rám nem vár a halál előtt hosszú szenvedés, egy pillanat lesz és vége. Néha abba a hiú ábrándba ringatom magam és bízom abban, hogy heteken belül a tudósok feltalálnak egy kapszulát, amit ha beveszek, meggyógyulok” – nyilatkozta akkor Bajor, aki hozzátette, mindig is tudta, hogy baj lesz abból, ha állandó stresszben él, márpedig saját bevallása szerint szakmája miatt ő 18 éves korától ennek volt kitéve – ennek ellenére azonban élni akart, mégis csupán 57 év adatott meg számára, fájdalmasan korán távozott az élők sorából.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Drew Barrymore többször megnyílt már az évek során nehéz gyermekkoráról, mely egész későbbi életére hatással volt.

Leadfotó: Facebook/atv.hu

Oldalak

Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
Sztárok
A 41 éves futball-szupersztár radikális stílusváltással lepte meg a rajongóit, legfrissebb fotóján szinte alig lehet ráismerni a legendára.
Lifestyle
Egy észbontó légi dráma részleteire derült fény: a Thesszalonikiből indult járaton a csodával határos módon élte túl a kiszippantott utas a horrort.
Lifestyle
Alig egy hete a kőrisrontó bogár terjedése miatt kongatták meg a vészharangot, most pedig közvetlenül a magyar határnál bukkant fel a japán cserebogár.