„Irány Hollywood!” – Szexi dívaként ragyogott Tolvai Reni: mesés fotók készültek az énekesnőről, rajongói szerint nincs nála szebb

Tolvai Renit elképesztő adottságokkal áldotta meg a sors, és nincs olyan ruhadarab, ami ne állna jól neki. Legutóbb egy szemkápráztató, tűzpiros ruhában kapták lencsevégre, a látvány pedig teljesen lenyűgözte a követőit.

Akár egy díva

Tolvai Renit 2010-ben ismerte meg az ország: ekkor jelentkezett a Megasztár 5. szériájába, amit végül meg is nyert, s ezzel együtt elnyerte „Az Év hangja Magyarországon” címet. Itt ismerkedett össze Kállay-Saunders Andrással, akivel 11 együtt töltött év után végül a szakítás mellett döntöttek. A szomorú hír szinte sokkolta a rajongókat: bár a sztárpár sosem engedett igazán betekintést a magánéletükbe, rendszeresen posztoltak romantikus, közös fotókat, emellett gyakran írtak hozzászólásokat egymás bejegyzései alá, így tudni lehetett, hogy minden rendben van köztük. Hivatalosan egyikőjük sem beszélt arról, hogy mi vezetett konkrétan a kapcsolatuk felbomlásáig, azonban úgy tudni, az énekesnő régóta vágyott már arra, hogy szerelme feleségül kérje őt – ám mivel a lánykérésre a sok együtt töltött év ellenére sem került sor, a kapcsolatuk végül zátonyra futott. Arról egyelőre nem tudni semmit, hogy rátaláltak-e újra a szerelemre valaki másnak a személyében, az azonban egyértelmű, hogy a szakmai sikerekből egyikőjüknek sincs hiánya, a közösségi oldalukra feltöltött fotókból pedig látszik, hogy külön-külön is jól érzik magukat a bőrükben. Kifejezetten igaz ez Renire, akitől sosem állt távol, hogy merész fotókat posztoljon magáról, legutóbb azonban olyan képekkel lepte meg a követőit, melyektől mindenkinek leesett az álla. Galériánkban megmutatjuk, hogyan pózolt dívaként a kameráknak az énekesnő:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Reni egyre gyakrabban dicsekszik édesanyjával, ami nem is csoda, hiszen az 56 éves Georgeta igazán elbűvölő és sugárzó nő.

Leadfotó: Instagram/ tolvaireni

Oldalak

Egészség
A délutáni szunyókálás jól eshet, de ha túl gyakran van rá szükséged, lehet, hogy a tested így jelezheti: valami nincs rendben az egészségeddel.
Home&Design
Mi lenne, ha az otthonod színe önállóan változna az évszakokkal? Joe Doucet, a New York-i tervező és feltaláló, pontosan ezen dolgozik. Az ő találmánya, a hőmérsékletre reagáló „klímafesték” új...
Lifestyle
Amint beköszönt a hűvösebb, csípősebb idő, megszaporodnak a levegőben a kórokozók. A hideg, vírusos időben megnövekedik a náthás megbetegedések és a megfázásos esetek száma, és mi segíthetne jobban...
Lifestyle
A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A kérdés inkább az, mennyi képernyőidő fér még bele az egészséges...
Fashion&Beauty
Valószínűleg már milliószor hallottad, de fontos hangsúlyozni: a szemkörnyék a legérzékenyebb és legkényesebb bőr az egész arcodon. Tudjuk ezt, te is tudod, ezért minden este gondosan viszed fel a...
Sztárok
A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és magával ragadónak.