Utazás

Egyesek szerint a 20. század legnagyobb átverése volt, mások óriási sikerként ünnepelték: 53 éve történt a Holdra szállás

Az első konteókat a düh motiválta

A rendkívüli mennyiségű bizonyíték ellenére (beleértve a hat küldetés során összegyűjtött 382 kilogramm holdkőzetet, az Oroszországból, Japánból és Kínából származó megerősítéseket, valamint a NASA Lunar Reconnaissance Orbiterének képeit, amelyeken az űrhajósok által a holdporban hagyott nyomok láthatók), az összeesküvésbe vetett hit 1969 óta virágzik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Roger Launius, a NASA korábbi vezető történésze szerint azonban „a valóság az, hogy az internet lehetővé tette az emberek számára, hogy minden eddiginél szélesebb körnek mondhassanak bármit, amit csak akarnak”.

Majd hozzátette: „és az igazság az, hogy az amerikaiak imádják az összeesküvés-elméleteket. Minden alkalommal, amikor valami nagy dolog történik, valakinek van egy ellenmagyarázata.”

Oliver Morton, a Hold: a jövő története című könyv szerzője úgy véli, hogy a holdra szállás meghamisítása elméletének fennmaradása nem meglepő. Egy valószínűtlen esemény, amelyre rengeteg bizonyíték van (Apollo–11), és egy hihető esemény, amelyre nulla bizonyíték van (a holdhoax), néhányan az utóbbit választják.

„Az Apollo lényege az volt, hogy megmutassa, milyen erős az amerikai kormány a tényleges cselekvés szempontjából” – mondta a könyv szerzője, majd hozzátette: „a »holdcsalás« elméletének az a lényege, hogy megmutassa, milyen erős volt az amerikai kormányzat abban, hogy elhitette az emberekkel a valótlan dolgokat.”

Ezek az elméletek inkább arról szólnak, hogy mi nem történt meg, mint arról, hogy mi történt meg. Az összeesküvés-elméletek kedvelői megosztottak abban a kérdésben, hogy a korábbi Apollo-, Merkúr-, Gemini- és Atlas-küldetések is hamisítványok voltak-e, hogy Lajka kutya vagy Jurij Gagarin valaha is eljutott-e az űrbe. De míg az összeesküvés-elméletek első generációját a düh motiválta, manapság inkább az unalom.

A Holdra még hat expedíció indult, az Apollo–13-nak műszaki hiba miatt vissza kellett fordulnia. Égi kísérőnkön az Apollo-program befejezéséig tizenketten jártak, és a tervek szerint a következő évtized második felében az ember visszatér a Holdra.

(hirado.hu)

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az étkezés időpontja legalább annyira számít az egészségünk szempontjából, mint az, hogy mit eszünk. Egyre több kutatás igazolja ugyanis, hogy a napi ritmus és a szervezet biológiai folyamatai...
Sztárok
A TV2 fél évvel ezelőtt jelentette be, hogy a népszerű párkereső reality következő évadának a frissen elvált Jászai-díjas színművész, Stohl András lesz a főszereplője, azt azonban mindeddig nem...
Lifestyle
Még csak most rajtolt el a 2026-os év, és sokan máris azt latolgatják, vajon melyik lesz az esztendő legborúsabb, leginkább depresszív napja. Nos, a tudósok már meg is lelték a választ.
Egészség
Az elmúlt években a glutén lett az első számú közellenség, ha puffadásról, emésztési panaszokról vagy krónikus gyulladásról van szó. Pedig a kutatások szerint nem ez az egyetlen fehérje, amely képes...
Lifestyle
Az egyik olvasónk érdekes felhívásra lett figyelmes az egyik üzletben, ami a zsemlékre vonatkozott.
Sztárok
Egyáltalán nem számít ritkaságnak, ha egy átlagember baráti kapcsolatot ápol a korábbi szerelmeivel, az viszont már kirívó esetnek minősül, ha egy trónörökös felesége is ugyanezt teszi. Vagy mégsem?