„Olyan emberi és végtelenül kedves”: óriási örömhírt jelentett be Majka: sorra érkeznek a gratulációk a rapper közösségi oldalára

A népszerű magyar zenész Instagram-oldala felrobbant a kommentáradattól, miután megosztotta, milyen öröm érte őt, valamint feleségét, Hajnit.

Az elmúlt napok legnagyobb hazai sztárbotránya

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az elmúlt napokban másról sem szóltak a hazai oldalak bulvárrovatai, mint a Curtissel kapcsolatos, újfent kirobbant botrányról, hiszen a történelem megismételte önmagát: 2018 után a rapper újra megtette azt, amit korábban is, és amitől mindenki félt, hogy ismét megtörténik majd. A rapper ugyanis nem jelent meg a zenekari találkozóhelyen, ahonnan Majkával és többi társával együtt turnébusszal mentek volna tovább a villányi fellépésükre. Állítólag hiába hívták őt telefonon, senkinek sem sikerült elérni, így újfent szárnyra keltek a pletykák, miszerint Curtis visszaesett, és megint drogokhoz nyúlt, a függősége pedig úrrá lett rajta. Nos, Curtis saját bevallása szerint nem esett vissza, valamint „senkinek nem kellett rárúgnia az ajtót sem”, de hozzátette azt is, hogy a róla szóló híresztelések „legalább annyira hitelesek, mint amikor azt írták vele kapcsolatban, hogy a Tiszából kellett őt kihúzni Szegeden”. A teljes igazságot valószínűleg csak maga a rapper ismeri, az azonban biztos, hogy ő és Majka közös megegyezésre külön folytatják karrierjüket – minden bizonnyal mindkét zenészt megviselte a különválás, Majkának viszont most örömre is van oka bőven, hiszen ő és kedvese, Hajni egy újabb fordulóponthoz értek kapcsolatukban.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
A bankoknál is előfordulhat komoly baki, és most felütötte a fejét egy technikai hiba.
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.