Ő Charlie Chaplin dögös unokája: a színész valószínűleg nagyon büszke lenne a 36 éves szépségre, hiszen Oona nagyapja nyomdokaiba lépett

Oona Chaplin külsőleg nem igazán hasonlít nagyapjára, Charlie Chaplinre, azonban hozzá hasonlóan ő is a színészettel keresi a kenyerét.

A legnagyobb hatású személyiség a némafilm világában

Charlie Chaplin neve bizonyára sokunknak ismerős, hiszen az Oscar-díjas angol filmrendező és színész óriási hatást gyakorolt a színészszakmára: Charlie egy sokoldalú tehetség volt, aki nem csupán eljátszotta szerepeit, de sokszor ő írta és rendezte is filmjeit, valamint az sem volt ritka, hogy zenét szerzett és producerkedett, ugyanakkor a vágáshoz is profin értett. Több mint 65 éven át dolgozott a filmiparban, és őt tartják a legkreatívabb, legnagyobb hatású személyiségnek a némafilm világában. Már gyerekkorában megmutatkozott hatalmas hozzáértése a művészvilághoz, amit minden bizonnyal szüleitől örökölt, akik kabaréénekesek voltak, viszont szülőként nem igazán állták meg a helyüket: apja Charlie születése után elhagyta a családot, amibe anyja teljesen beleőrült, testileg és szellemileg is megrokkant, így elmeotthonba került. Éppen ezért Charlie és idősebb féltestvére sok időt töltött a különböző árvaházakban, nagyon nehéz körülmények között éltek és nevelkedtek, de Chaplinre már 5 éves korában rátalált egy színpadi szerep, 10 évesen pedig már pantomimművészeti társulatokkal játszott. A siker tehát már egészen fiatalon beköszöntött az életébe, és egészen haláláig, 1977-ig kitartott – 88 éves korában hunyt el, de élete végig aktívan dolgozott. Kivételes karrierje közepette pedig magánéletére is épp annyi időt szánt, hogy több asszonyt is sikerrel magába bolondított: háromszor nősült, összesen pedig 9 gyermeke született. Egyike ezeknek Geraldine Chaplin, aki apjához hasonlóan szintén a színészetet választotta, neki azonban csak két gyermeke született, egyikük Oona, akiből egy igazán gyönyörű felnőtt nő vált, így minden bizonnyal nagyapja, Charlie is büszke lenne rá. Galériánkban mutatjuk!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Diana hercegné keményen, időt és energiát nem sajnálva dolgozott férje meglepetésén, de Károly egyáltalán nem volt elragadtatva a különleges meglepetéstől.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Bár Magyarországon nincs olyan törvény, ami pontosan meghatározná, hány éves kortól lehet otthon hagyni egy gyereket, mégis vannak azok a bizonyos íratlan szabályok, amiket jó, ha minden szülő ismer...
Fashion&Beauty
A szequin idén új értelmet nyert: többé nem csak az ünnepi estékre való, hanem a mindennapok modern, ragyogó kiegészítője lett – elegánsan, mégis magabiztosan viselhető bármikor.
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...
Fashion&Beauty
A helyileg használt bőrápolók tényleg befolyásolják a bőröd tartósságát, de ugyanígy hatnak a mindennapi szokásaid is. Hogy mit eszel, mennyit alszol (és milyen minőségű az az alvás), valamint a...
Lifestyle
Sztárok
A 31 éves énekesnő, két gyermeke születése után elhatározta, hogy egészségét a legmagasabb szintre emeli, lenyűgöző, közel 30 kilós súlycsökkenésen van túl. Bár a sztár állítása szerint soha nem...