Blokád alá vonták a Margit hidat a KATA-törvény ellen tüntetők

A demonstrálók arra várnak, mit lépnek most a kormánypártok
A Margit híd budai hídfőjénél, a Bem Mozi közelében számos ételfutár várta a demonstrálókat - ezen a környéken a rendőri jelenlét is nagyobb volt -, 11:30 körül a rendőrök felszólították a tömeget, hogy ne akadályozzák a híd forgalmát, a tüntetők azonban pfujjolással reagáltak.
Nem sokkal 11 óra után a Margit-sziget magasságánál lezárták a hidat, a területen jelenleg is több százan demonstrálnak, és várják a kormánypártok reakcióját. A tüntetésnek nincs vezetője, és eddig egyetlen felszólaló sem lépett elő, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy pontosan meddig tart majd a blokád.
Ahogy délelőtti cikkünkben is megírtuk: a kormány hétfőn benyújtotta az Országgyűlésnek a KATA, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adója átalakításáról szóló törvényjavaslatot, melynek értelmében a katásoknak a jövőben csak magánszemélyektől származhat bevétele (kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők, akiknél a kizárólag lakossági értékesítés a szolgáltatás jellegéből fakadóan a gyakorlatban megvalósíthatatlan lenne). A kormány indoklása szerint az új szabályozásra azért van szükség, mert a beérkező adatok és a kamarai visszajelzések alapján egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítették munkavállalóikat, megkárosítva ezzel az államkasszát, a munkavállalókat és a tisztességes adózókat.
A Pénzügyminisztérium hétfői közleményéből az is kiderült, hogy az átalakított KATA az eddiginél magasabb, évi 18 millió forint bevételi értékhatárig kínál egyszerű és kedvezményes adózási módot a legkisebb egyéni vállalkozóknak. Az adó mértéke mostantól minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint lesz. Az új KATA szabályai ráadásul már szeptember 1-jén életbe léphetnek. A választásról szóló nyilatkozatokat legkésőbb szeptember 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz. Azok, akik nem kívánnak élni az új kata lehetőségével, választhatják az átalányadóra váltást is, amely 2021. január 1-je óta az egyik legkedvezőbb adózási mód. Ezeknek a vállalkozóknak több idejük lesz az átállásra, ők 2022. október 31-ig jelenthetik be az átalányadó választását.
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a KATA, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adója átalakításáról szóló törvényjavaslatot, a döntés pedig máris hatalmas felháborodást szült. A KATA módosításának ellenzői délelőtt 10 órára spontán tüntetést szerveztek a Kossuth tér elé.


























