50 éves lenne Benedek Tibor: Epres Panni és Kemény Dénes is megemlékezett a vízilabdázóról, kiderült az is, milyen ember volt valójában

Idén júniusban volt két éve, hogy elhunyt a legendás vízilabdázó, Benedek Tibor: halála akkor sokként érte az egész országot, a sportolót pedig családja és a barátok a mai napig gyászolják – a szövetségi kapitányként is tevékenykedő Benedek a mai napon, július 12-én még csak 50 éves lenne.

Felfoghatatlan veszteség érte az egész országot

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Két évvel ezelőtt, 2020 júniusában egy emberként borult gyászba az egész ország, amikor kiderült, hogy a háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó, valamint három éven át a férfi vízilabda válogatottunk szövetségi kapitányaként is tevékenykedő Benedek Tibor életének 48. évében elhunyt. A világklasszis sportoló 2018-ban tudta meg, hogy súlyos beteg, ám ezután sem adta fel a harcot: élni akart és a gyógyulásban reménykedett, két évig küzdött az elkerülhetetlennel, és szinte az utolsó percig dolgozott, majd végül 2020 májusában mondott le minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységről, ekkor ugyanis már nagyon beteg volt, életének utolsó napjait az intenzív osztályon töltötte. Tibort az egész sportvilág, édesapja, egykori csapattársai, és természetesen szerelme, Epres Panni, illetve gyermekei is máig gyászolják, a mai nap azonban különösen nehéz számukra: Benedek épp ma lenne 50 éves, a jeles napról pedig természetesen Panni és a sportoló jó barátja, Kemény Dénes is megemlékezett.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
A kommunista állambiztonság iratainak részleges megnyitása újabb meglepő neveket hozott felszínre. A frissen kereshető dokumentumok több ismert magyar közéleti és kulturális szereplő múltjára is...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...
Lifestyle
Egy különleges módszerrel könnyebben megelőzheted a rendetlenséget, ráadásul naponta mindössze néhány apró változtatásra lesz szükséged.
Utazás
Reggelente tényleg csak beszállsz, és indulsz. Ezt a régi trükköt újra használják a rutinos autósok.