Karády Katalin élete számos titkot rejtett: a végzet asszonya komoly függőséggel küzdött, ami a halála napjáig kísérte

Karády Katalin, a harmincas-negyvenes évek legkedveltebb magyar filmszínésznője és énekesnője, egy nemzedék bálványa, a végzet asszonya volt. Páratlan hangját száz közül is könnyű felismerni, azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy komoly függőséggel küzdött.

Titokzatos díva

Kanczler Katalin egy hétgyerekes kőbányai proletárcsaládban született - dívához illően a vélemények sokáig megoszlottak arról, hogy mikor. A lexikonokban 1912 szerepelt, karrierjének indulásakor azonban ennél négy évvel kevesebbet mondott az újságíróknak. Aztán előkerült keresztlevele, amelyben 1910. december 8. szerepel, s ma ezt tekintik születési időpontjának. A korszak majdani dívája, aki kiskorában egy akció révén öt évig Svájcban tanulhatott, a családi pokol elől tizenhét évesen a házasságba menekült, de két év múlva már túl volt a váláson is. Nem sokkal később kávéházi énekesként fedezte fel Egyed Zoltán hírlapíró, aki gondoskodott képzéséről, s akitől a Karády nevet is kapta. 1939-ben forgatta első és legsikeresebb filmjét, a Halálos tavaszt: Ralben Edit figurája egy csapásra ismertté tette, az Ez lett a vesztünk című dal elindította énekesnői karrierjét is. Sajátosan mély hangján később slágerek tucatjait búgta el, nevére tódult a közönség, így évről évre többet forgatott, csak 1942-ben hét film készült vele. Magánéletének egyes részeibe azonban nem láthatott bele a közönség, így a legtöbben azt sem tudták, hogy Karády komoly függőséggel nézett szembe nap mint nap…

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A melankólia nagyasszonya utolsó interjújában árulta el, miért nem tükröződött az arcán egyszer sem a boldogság.

Leadfotó: Facebook/ Karády Katalin

Oldalak

Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.