Teljesen túltette magát Várkonyi Andreán: Zsidró Tamás újra szerelmes, a sztárfodrász elárulta, milyen nő a szíve választottja

A közösségi oldalán jelentette be, hogy szerelmes

A hajszobrász a magazinnak bevallotta, hogy az utóbbi időben már kezdte elfogadni, hogy egyedül van: „Picit féltem, hogy belefásulok az agglegényéletbe. Nem mondom, hogy cölibátust fogadtam, de én a komoly dolgokban tudok kiteljesedni igazán, a rövidtávú kapcsolatokban nem hiszek és nem is jellemzőek rám”. Tamásnak azonban szerencséje volt, ugyanis három hónappal ezelőtt ismét összefutott álmai nőjével, akivel akkor baráti szinten már ismerték egymást, a fodrász pedig már korábban is kezdeményezett a hölgynél, akkor viszont még „nem úgy álltak a csillagok”: „A mostani találkozásunkkor mindketten éreztük, hogy eljött a mi időnk” – mesélte Tamás, aki úgy érzi, barátnőjével tökéletesen passzolnak. Korban épp egymáshoz illenek, ezen felül pedig hasonló az életvitelük, az érdeklődési körük és a humoruk is, na meg persze az sem mellékes, hogy Zsidró fiai is szeretik és elfogadják párját. „Nagyon jó fej, szórakoztató, laza csaj. A fiaim, az egész család ismeri, szereti, és ez viszont is abszolút így van. Feldobja az életemet a lénye, a vidámsága, a belevalósága és az intellektusa” – áradozott vidáman Tamás, akinek nagyon tetszik, hogy javarészt már együtt él szerelmével, aki szintén a Balaton szerelmese, mint ő maga. Bár mindketten voltak már házasok, és jelenleg nem az esküvő van a fókuszban, egyáltalán nem zárják ki a házasságot, de úgy érzik, jelenleg így tökéletes és kerek a közös életük. Sok boldogságot kívánunk nekik!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Új dallal jelentkezett Pál Dénes: a szerzemény arról az érzésről szól, amely mindannyiunk életében előfordult már.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Lifestyle
Amikor a téli hónapok hidegre, szürkére és fojtogatóan sötétre fordulnak, sokunkat kerít hatalmába a levertség, a motiválatlanság vagy a szezonális depresszió. A skandinávok évszázados rutinja,...
Fashion&Beauty
A pixie frizura visszatért az őszi szezonra, és az új fazonok bizonyítják, hogy bármely életkorban viselhető, ráadásul a sztárok, köztük Zendaya és Ariana Grande sorra cserélik le hosszú tincseiket a...
Sztárok
Hedy Lamarr a 30-as és 40-es évek egyik legünnepeltebb hollywoodi dívája volt, aki mellesleg feltalálta a modern vezeték nélküli technológiát, ami nélkül ma nem lenne Wi-Fi vagy Bluetooth.
Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.