Ultragáz! - Elképesztő mire kérte meg ez a pár a vendégeket az esküvőjükön

Aki lemarad, kimarad

Mint kiderült az ara egyedi couture ruhájára és a helyszínre ráment a pénz nagy része, így a pár a vacsorát önkiszolgáló módszerrel oldotta meg. Ezzel még nem is lett volna gond, viszont az étel mennyisége a vendégek háromnegyedére lett elég, így többen éhesen maradtak – köztük a posztot író nő párja. „Az étel szuperül nézett ki, megtöltöttem a tányéromat, majd visszamentem a helyemre. A barátom addig elment a mosdóba. Nagyon kevés mellékhelység állt rendelkezésre, így nem kevés időbe telt, míg sorra került. Egyszer csak látom, hogy visszajött. Üres tányérral a kezében. Mikor rákérdeztem, csak annyit felelt: elfogyott az összes kaja. Oké, gondoltam, semmi gond. Megkerestem a menyasszony anyukáját és diszkréten odasuttogtam neki, hogy jelezni kéne az illetékesnek, hogy tegyenek ki több ételt. Erre ő teljesen közömbösen közölte velem, hogy nincs több. Ami kint volt a büfé asztalon az volt az összes étel, amit készítettek. Ennyi. Csúcsminőségű alapanyagokat rendeltek (különleges húsokat, kézműves kenyereket és sajtokat, stb.), ami tényleg finom volt, egyúttal azt is jelentette, hogy végül csak a vendégek körülbelül háromnegyedére jutott elég. A többi éhesen maradt.” – fejtette ki a nő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ez még semmi, lapozz a folytatásért!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...