Utazás

Ezzel a szuper újítással állt elő a BKK – mostantól egy vonaljegy áráért városnéző körútra indulhatunk

Nagyszerű újítással lepte meg utasait a BKK. Városnéző járat közlekedik hétvégente a 19-es villamos vonalán.

Már városnéző járatokat is igénybe lehet venni hétvégente

Városnéző járat közlekedik hétvégente a 19-es villamosvonal Kosztolányi Dezső tér és a Margit híd közötti szakaszán, bemutatva az útvonal mentén látható nevezetességeket – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

A menetrend szerint közlekedő 19-es városnéző villamosra bárhol fel lehet szállni, azonban a legérdekesebb látványosságokat bemutató információk a vonal középső szakaszán, a Kosztolányi Dezső tértől a Margit hídig hangzanak el szombaton és vasárnap, délelőtt 10 és 12, valamint délután 15 és 17 óra között. A magyar és angol nyelvű idegenvezetést mindkét irányban hallhatják az utasok – olvasható a BKK közleményében.

Turisztikai érdekességek lesznek hallhatók többek között a Bartók Béla út és a Móricz Zsigmond körtér közismert helyeiről, a Hadik kávéházról, a Szent Gellért tér nevezetességeiről, a Rudas fürdőről, a Várkert Bazárról és a Clark Ádám tér környékén az UNESCO világörökség részét képező népszerű helyszínekről, a Lánchídról és a Margit hídról, valamint a Batthyány térről is.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Budapest lélegzetelállító útvonalai

Számos olyan BKK-járat közlekedik a városban, amely népszerű a turisták körében. Ilyen például a Budavári Sikló, a Zugligeti Libegő, a fogaskerekű vagy akár a 2-es villamos, amely a világ legszebb villamosvonalai közé is bekerült különleges adottságainak köszönhetően. De ebbe a sorba tartozik a 19-es villamos is, hiszen vonala igazi panorámaút a Duna partján, amely Budapest híres látnivalói mellett halad el – emeli ki a BKK.

A városnéző járat szombattól augusztus 28-ig közlekedik hétvégente, bármilyen érvényes BKK-jeggyel, napijeggyel vagy bérlettel igénybe vehető. A városnéző villamosról további információkat a bkk.hu/varosnezovillamos oldalon lehet találni.

Vonatbaleset történt a dél-németországi Garmisch-Partenkirchenben, legalább hárman életüket vesztették, többen megsérültek.

Leadfotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Oldalak

Utazás
Sztárok
Hedy Lamarr a 30-as és 40-es évek egyik legünnepeltebb hollywoodi dívája volt, aki mellesleg feltalálta a modern vezeték nélküli technológiát, ami nélkül ma nem lenne Wi-Fi vagy Bluetooth.
Sztárok
Ez a történet a korszak két leghíresebb és leghatalmasabb szupersztárjáról, Clark Gable-ről és Joan Crawfordról szól, valamint a háttérben mozgó stúdiómogulról, aki egyetlen telefonhívással képes...
Lifestyle
Azt is lehet tudni, hogy milyen típusú leállás lesz az OTP Banknál decemberben és az érinti-e az ünnepi bevásárlós időszakot.
Home&Design
Hiába fizetsz gyors internetcsomagért, a lakás egyes pontjain mégis akadozik a videóhívás, lassan töltődnek be az oldalak, vagy folyton megszakad a kapcsolat? Lehet, hogy nem a szolgáltatódnál kell...
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...