Utazás

Az év legnagyobb aszteroidája közelíti meg a Földet pénteken - beleborzongsz a méreteibe

Kő kövön nem maradna, ha a Földnek ütközne az impozáns méretekkel rendelkező kisbolygó. Erre jelenleg nincs sok esély, csillagászati szempontból viszont közel jár majd a bolygónkhoz.

Egy potenciálisan veszélyes égitest

Újabb hatalmas aszteroida közelíti meg bolygónkat pénteken - adta hírül nemrégiben a Live Science. A kutatók a "7335 (1989 JA)" jellel látták el az idegen égitestet, mely csillagászati szempontból meglehetősen közel halad el mellettünk pénteken: "mindösszesen" 4 millió kilométerre jár majd tőlünk. A szóban forgó kisbolygó igencsak impozáns méretekkel rendelkezik, a NASA Föld-közeli objektumokat monitorozó központja szerint az égitest átmérője 1,8 kilométeres hosszúságú.

Mivel az aszteroida méretét tekintve nem mondható átlagosnak, továbbá relatíve közel halad majd el mellettünk, a szakemberek a potenciálisan veszélyes idegen objektumok közé sorolják. Aggodalomra persze jelenleg nincs okunk, hiszen vajmi kevés az esély rá, hogy a pályája megváltozna, s ennek eredményeként összeütközne a Földdel. Ha azonban mégis így történne, az beláthatatlan következményekkel járna: az égitest valószínűleg komoly pusztítást okozna a kék bolygón.

Harminchárom év múlva megint "meglátogat" minket

A NASA szakemberei elmondták: a 7335 (1989 JA) a legnagyobb kiterjedésű aszteroida, mely 2022-ben megközelíti a Földet. A kisbolygó 2055 júniusában lesz ismét a közelünkben, viszont megnyugodhatunk: az előzetes becslések szerint 33 év múlva távolabb halad el mellettünk, mint most. A NASA jelenleg egyébként hozzávetőleg 29 ezer Föld-közeli objektum mozgását figyeli. Ezek döntő többsége kisméretű, a 7335 (1989 JA) ellenben nagyobb, mint az ide tartozó égitestek kilencvenkilenc százaléka.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az amerikai űrhivatal más szervezetekkel együttműködve folyamatosan kutatja a potenciálisan veszélyes idegen objektumokat. Jelenleg tudomásuk olyan aszteroidáról vagy üstökösről, mely komoly fenyegetést jelentene a Földre nézve.

Fotó: 123rf

Egyvalami bizonyos: egészen más látványt nyújt a világűrből nézve, mint a kék bolygóról.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Kiderült, ki bátorította Harry herceget, hogy térjen vissza családjával Angliába. A hírek szerint maga III. Károly király áll a háttérben, aki informálisan ösztönözte fia és Meghan Markle hazatérését...
Sztárok
Kós Hubert magyarázkodni kényszerült, Milák Kristófról tett megjegyzése miatt kapott hideget-meleget. Az úszó most egy amerikai podcastban tisztázta az Európa-bajnokság előtt kirobbant félreértéseket...
Home&Design
Te miket tárolsz a konyhaszekrényed feletti üres térben? Ha te is bajba vagy vele, hogy a szekrények és a mennyezet közötti teret okosan kihasználd, ráadásul úgy, hogy még egy kis egyéniséget és...
Lifestyle
Az iparág, amely néhány éve még a környezettudatos jövő ígéretének tűnt, most saját árnyékával küzd: drága energiával, olcsó ázsiai konkurenciával és olyan szabályozásokkal, amelyek inkább a...
Lifestyle
Íme négy szuper olajos mag, ami ragyogóvá teszi a bőrt és megerősíti a hajat: nemcsak finomak, de igazi szépítőszerek.
Fashion&Beauty
A ruha nem csupán anyag és szabásvonal, hanem a belső világunk lenyomata. Hogy miként kapcsolódik az öltözködés az önazonossághoz, az önbizalomhoz és az életünk nagy fordulópontjaihoz? Ezeket a...